9 komoly bajnokesélyes – őket kell legyőznöm idén

2018.03.19. 18:02

Pályafutásom legkiélezettebb szezonja előtt állok: úgy számolok, hogy velem együtt tíz komoly bajnokesélyes van az április 7-8-án, Marokkóban rajtoló WTCR-ben. A szerintem legerősebb márkákon végighaladva bemutatom a kilenc legfőbb riválisomat.

Honda

Még a Hyundai Motorsporttal megkötött szerződésem előtt volt lehetőségem vezetni a vadonatúj Honda Civic TCR-t, így saját tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon jó autóról van szó. Olyanról, amely harcban lesz a bajnoki címért, főleg, hogy rendelkezik két olyan versenyzővel, akiknek minden ehhez szükséges képessége és tapasztalata megvan. Őket sem kell bemutatni nekem, hiszen Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri a csapattársam volt a Hondánál.

Guerrieri tavaly a Chevrolet-ben és a Hondában is bizonyította, hogy kiemelkedő pilóta, számomra egyáltalán nem volt meglepetés, hogy milyen gyorsan felvette a fonalat, amikor az utolsó három versenyhétvégére hozzánk került a sérült Monteiro helyére. Az előttünk álló WTCR-szezonban akár tíz pilóta is nagyon szorosan követheti egymást, de arra már most fogadni mernék, hogy Guerrieri benne lesz a legjobb ötben az év végén.

Monteiro esetében minden attól függ, hogy mennyire lesz 100 százalékos állapotban. Borzasztóan sajnáltam, hogy tavaly a súlyos tesztbalesete miatt fel kellett adnia a szezon hajráját, és most szurkolok neki, hogy mielőbb visszatérhessen a pályára. Sajnos hiába vett már részt teszteken is, nem biztos, hogy versenyezhet a marokkói szezonnyitón. Erre utal, hogy csapata tesztpilótát szerződtetett Benjamin Lessennes személyében, hiszen ezzel nyilvánvaló B tervet állítottak arra az esetre, ha Monteiro mégsem tudna autóba ülni. Ha minden rendben lesz vele, egyértelműen bajnokesélyes, ahogyan a balesetéig tavaly is az volt a WTCC-ben.

Audi

Legalább hat Audi RS3 LMS lesz a mezőnyben, ami a legtöbb az összes résztvevő márka közül. Elsősorban a WRT két autóját emelném ki, hiszen ez a gyártó által támogatott csapat, amelyet mindig is erős szálak fűztek az Audihoz. Itt versenyzik a gyár két hivatalosan szerződtetett pilótája, Jean-Karl Vernay és Gordon Shedden. Egyikükkel sincs még jelentős személyes tapasztalatom, de egyértelműen a bajnokesélyes versenyzők közé sorolom őket.

Vernay nevét tavalyról sok magyar szurkoló ismerheti, hiszen ő nyerte meg a TCR International Series egyéni bajnoki címét – ugyanitt lett csapatbajnok a M1RA. A Hungaroringen én is találkoztam vele a pályán, mindkét futamon végig egymással csatáztunk, ennyi idő alatt azonban nem ismertem ki teljesen. Engem igazán azzal győzött meg, hogy amikor Rob Huff csapattársaként versenyzett, mindig az övéhez nagyon hasonló tempóra volt képes.

Gordon Shedden háromszor nyerte meg a brit túraautó-bajnokságot, ami önmagában elég ahhoz, hogy nagyon komolyan vegyem őt. Sokan azt tartják róla, hogy rettenetesen kemény a pályán, nem riad vissza az ütközésektől sem. Én viszont azt gondolom, hogy a stílusával egyáltalán nem fog kilógni a WTCR-ből sem. 

Volkswagen

Ebben a kategóriában jelenleg a Volkswagen a „címvédő”, hiszen 2016-ban és 2017-ben is egy Golffal lehetett egyéni bajnoki címet nyerni a korábbi TCR-es csúcsbajnokságban, az International Seriesben. Ha az autó olyan jó lesz, mint az elmúlt két évben, akkor nagyon oda kell figyelni Rob Huff és Mehdi Bennani párosára.

A marokkói szerintem Magyarországon az egyik legalulértékeltebb túraautós, pedig az elmúlt években kifejezetten jó eredményeket ért el. Tavaly három futamgyőzelmet aratott a WTCC-ben, és az utolsó versenyhétvégéig volt matematikai esélye a világbajnoki címre. Kíváncsi leszek, mire lesz képes Huffhoz képest a Volkswagennel, főleg azok után, hogy tavaly előtte végzett a bajnokságban egy ugyanolyan Citroënnel.

Huff 2017-ben a WTCC legnagyobb esélyeseként lett beharangozva, és én is azt gondoltam a szezon előtt, hogy elsősorban ő lesz az, akit le kell győzni a világbajnoki címért. Ehhez képest nagy csalódást keltett az elmúlt éve, csak hetedik lett a bajnokságban. De mindenkinek lehet egy ilyen balul sikerült idénye, ettől semmivel sem lett rosszabb versenyző. Huff továbbra is a mezőny egyik legjobbja, ami a 2016-os csapattársi kapcsolatunk óta még világosabb lett számomra.

Hyundai

Udvariasságból a végére hagytam a Hyundait, de hiszek benne, hogy az i30 N TCR a szezon végén csakis a mezőny legelején végezhet majd. Négyen vezetjük a márka autóját, Gabriele Tarquini és én a Hyundai által kiemelten támogatott BRC Racing Teamben; Yvan Muller és Thed Björk pedig a francia saját csapatában. Mindhárom hyundaios riválisomat komoly bajnokesélyesnek tartom.

Tarquinit és Mullert egy kalap alá venném. Egyrészt a TCR-autóknál nem számít annyit a leszorítóerő, teljesítményben kb. olyanok, mint a TC1-es éra bevezetése előtt a WTCC-sek voltak, amikor Muller, Tarquini és Huff nyerték a vb-címeket. Másrészt az előttünk álló WTCR-szezon leginkább a WTCC 2005 és 2009 közötti időszakához lesz hasonló. Nagyon szoros lesz a mezőny, a büntetősúlyrendszer is az akkorira hajaz, és kettejüknek van a legnagyobb tapasztalata abban, hogyan érdemes egy ilyen kiélezett küzdelemben beosztani az energiákat a teljes évre. Tudják, hogyan hozzák ki a legtöbbet a lehetőségeikből azokon a pályákon is, amelyeken nem lehet versenyképes az autójuk.

Nekem ez jelenti a szezon legnagyobb kihívását.

Az elmúlt években hozzászoktam ahhoz, hogy fordulóról fordulóra dobogós helyezésekért küzdhettem, de most a büntetősúlyozás miatt elképzelhető, hogy lesz olyan verseny, amelyen a 8–9. hely lesz az elérhető maximum, mert ötven kilóval nehezebb lesz az autóm más erős riválisokéinál.

Ezt meg kell tanulnom kezelni, hiszen a bajnokságot éppen ezeken a versenyeken megszerzett bravúrpontokkal lehet megnyerni.

Thed Björkkel, mint a legutóbbi világbajnokkal természetesen szintén számolni kell. Tavaly megmutatta, hogy mennyire kiegyensúlyozott teljesítményre képes, ami egy olyan szoros bajnokságban, mint amilyen a WTCR lesz, újra sokat érhet. Nekem az ő 2017-es sikeréből a legnagyobb tanulság az volt, hogy a gyorsaságot ötvöznöm kell az övéhez hasonló kiegyensúlyozott eredményességgel. Ez lehet számomra a siker kulcsa.