A MotoGP-ben pillanatnyilag a legérdekesebb pletyka, hogy Jorge Lorenzo jövőre az Apriliánál folytathatja. Miután tavaly a Hondától visszavonult, a Yamahánál kötött ki tesztpilótaként, és többen azt sejtették, hogy versenyzőként is visszatérne - ennek némileg alátett, hogy a Dorna a járvány miatt nem engedélyezte idén a tesztpilóták szabadkártyás indulását, csak a főállású pilóták helyettesítésére ugorhattak be - a Yamaha viszont ezzel sem élt, Rossi elkapta a covidot, Lorenzót mégsem állították be a helyére. Ezt a húzást többen azzal magyarázzák, hogy Lorenzót a portimaoi teszten mutatott gyenge szereplése alapján versenyképtelennek ítélték.
Nagyon úgy fest, hogy a Yamaha 2021-ben már nem számít Lorenzo munkájára, de az Aprilia szívesen behúzná a spanyolt, hogy részt vegyen a fejlesztésben.
Ennek egyik előjele, hogy az olasz csapat bejelentette, hogy az Andrea Iannonét helyettesítő Bradley Smith-t a szezon utolsó három versenyére Lorenzo Savadorira cserélik, és várhatóan nem folytatják a munkát Smith-szel.
Jelenleg az Aprila az egyetlen csapat, ahol még nem biztos a jövő évi felállás, ugyanis még várják a döntést, hogy Iannone visszatérhet-e, vagy a doppingvétsége miatt vége a karrierjének.
Ha Iannone nem lehet ott 2021-ben, valószínűleg Cal Crutchlow érkezhet a helyére, ugyanis Andrea Doviziosoval állítólag nem tudnak megegyezni az anyagiakról - Dovit egyébként a Yamahával hozták mostanában össze a pletykák, lehet, hogy ott ő lesz jövőre a tesztpilóta.