Beyoncé csak saját vécéülőkével turnézik, Tom Hardyra ránézni is tilos a forgatásokon

GettyImages-621520826
2024.03.29. 11:10
Eddig lehet, hogy irigykedtünk a legnagyobb hírességekkel együtt dolgozó emberekre, a véleményünk azonban hamar megváltozhat, amikor ténylegesen ilyen helyzetbe kerülünk. Az előadók és színészek ugyanis komoly kívánságlistával rendelkeznek, amelyeknek nem mindig egyszerű megfelelni. De kinek van külön embere még arra is, hogy a rágóját kidobja, és ki az, akinek a stábjában tiltólistára kerültek a Justinok?

A hírességek különös hóbortjain szinte már fel sem húzzuk a szemöldökünket, hiszen köztudott, hogy extremitásuk nem ismer határokat, mégis minden egyes alkalommal többször is el kell olvasnunk az ezekről szóló híreket, hogy elhiggyük azokat. A sok milliók által követett előadók és színészek az extravagáns hobbik és megjelenés mellett különös kívánságlistával is rendelkeznek, ami ha nem teljesül, magát a fellépést vagy a filmet is képesek lemondani.

Persze ebben az esetben most nem a vaskos pénzkötegekről van szó, amit szintén biztosan behajtanak, hanem sokkal inkább olyan kérésekről és elvárásokról, amelyeken még a sokat látott koncerteket vagy a forgatásokat szervezők is felhúzták a szemöldöküket. 

Beyoncé a saját vécéülőkéje nélkül el sem indul

Hiába tűnik meglehetősen hétköznapinak és higiéniai szempontból valóban fontosnak, biztos, hogy nem sokan gondolnák, hogy a harminckétszeres Grammy-díjas Beyoncé nem egy családi fotóhoz, méregdrága táskákhoz vagy egy pihepuha fotelhez ragaszkodik turnéi során. Az amerikai R&B énekesnő stábja szerint ami egyetlen koncerthelyszínről sem maradhat el,

az a saját vécéülőkéje. 

Egy bennfentes augusztusban azt mondta a The Sunnak, hogy „Beyoncé annyira elit előadó, hogy szó szerint bármit kérhet. A csapata nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy biztosítsák a kényelmét, amelynek a legfontosabb eleme a saját ülőkéje”. A különleges útitársát azonban amennyire csak tudja, rejtegeti – állítólag egy külön erre a célra tervezett táskája is van az alkalmatosságnak, hogy ne tűnjön fel a lesifotósoknak és a rajongóknak, amikor beviszik az öltözőjébe. 

Persze van, aki még a dívánál is sokkal nagyobb kihívást jelent a szervezők számára. Ilyen Tom Hardy is, aki nemcsak a filmvásznon tudja hozni a kőkemény, rideg karaktert, hanem a díszleten kívül is. 

A napra még ott is lehet nézni, a brit színészre viszont nem,

a színész ugyanis meglehetősen zárkózott, így utálja, ha bámulják. 

Minderről a Motorosok című film forgatásán az alkotást ihlető fotóművész, a 82 esztendős Danny Lyon is meggyőződhetett, ugyanis már a helyszínre érkezés előtt figyelmeztették, véletlenül se nézzen rá a színészre. Azt ugyan nem tudni, hogy ez a gyártó cég vagy valóban Hardy kérése volt-e, gyanúsabb, hogy inkább az utóbbi áll közel az igazsághoz. Legalábbis kollégája, a Grammy-díjas Patrick Stewart korábban arról beszélt, hogy Hardy mindig zárkózott volt a forgatáson, amikor együtt dolgoztak, nem barátkozott, magának való ember volt, aki nehezen épített ki új kapcsolatokat. Ez pedig, úgy tűnik, azóta sem változott sokat…

Mariah Carey rágójáért külön ember felel

Természetesen a hosszas lista itt még korántsem ér véget. Akadnak ugyanis olyanok, akik még az eddigiek rigolyáit is felül tudják múlni. Közéjük tartozik a népszerű dalával a karácsonyt kicsit kisajátító Mariah Carey is, akinek nehéz a kedvében járni, az elvárások listája ugyanis meglehetősen hosszú és különc.

Az énekesnőről köztudott, hogy odáig van az extrém magas sarkú cipőkért, így részben érthető, hogy alapvető elvárás a részéről, hogy a backstage úgy legyen kialakítva, hogy véletlen se legyen szükség lépcsőre, ami balesetforrás lenne számára. Az 54 éves sztár azonban más követelésekkel is borzolja a kedélyeket. Volt, hogy ragaszkodott hozzá, hogy az öltöző két részre legyen osztva, az egyik oldalon egy kényelmes nappalival, a másikon pedig egy smink- és fodrászszobával, de az öltözőben tiltottak a harsány minták is, a helyszínnek pedig cateringszolgáltatással is kell rendelkeznie, hogy Carey bármikor bármihez frissen hozzáférhessen. 

Ez pedig még nem minden! Mariah állítólag egyszer 20 fehér cicát és 100 fehér galambot kért az öltözőjébe, és egy 

külön asszisztense is van, aki rágót ad neki, és kidobja a régit. 

Egy másik pletyka szerint az agymenése pedig tényleg nem ismer határokat, egyszer azért rendelt be több liter vitaminvizet, hogy abban fürdesse meg a kutyáit.

Hozzá hasonlóan komoly kritériumok megvalósulásával vállal csak el koncerteket és filmeket Jennifer Lopez. Az újra Ben Affleck oldalán boldogságra lelő Puerto Ricó-i származású amerikai énekesnő ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy öltözője teljesen fehér legyen. A kanapén és az asztalokon kívül a fehér függönyök, gyertyák és rózsák is kötelező elemnek számítanak, és annyira komolyan gondolja ezt, hogy egyszer majdnem lemondta a fellépését, mert a szobája nem volt teljesen jó színben – írja a Daily Mail.

Nem maradhat ki Katy Perry sem, aki vélhetően minden idők egyik leghosszabb, 45 oldalas kívánságlistájával rendelkezik. Az előadó öltözőjének például krémszínűnek vagy halvány rózsaszínűnek kell lennie, amit két krémszínű székkel, egy modern stílusú dohányzóasztallal és francia stílusú lámpákkal kell felszerelni. A 39 éves énekesnőnek is nagyon konkrét elképzelései vannak a virágokkal kapcsolatban is, beleértve a fehér és lila hortenziát, a rózsaszín és fehér rózsákat és pünkösdirózsát. Az már csak hab a tortán, hogy elvárja a sofőrjeitől, hogy soha ne kezdeményezzenek vele beszélgetést az utak során.

Se bőrülés, se Justin Bieber, füstölő és alkohol azonban minden mennyiségben

Persze a speciális kérések már korábban is jelen voltak a sztárvilágban. Az elkötelezett vegetáriánus The Beatles-ikon Paul McCartney szintén különleges feladatok elé állította a szervezőbrigádokat a 2000-es évek elején. A 81 éves McCartney, tartva magát elveihez, nemhogy nem eszik semmilyen állati eredetű ételt, de nem utazik bőrüléses limuzinban, és az öltözőjében sem tűr meg semmilyen bőrborítást – de a műbőr és az állatminta is tabu. Az előadó emellett a backstage-ben egy konkrét üvegházat rendeztetett be, ahol az igényének megfelelő növények kaptak helyet, a vacsoráját pedig mindig egy fehér terítős asztalon kellett neki felszolgálni.

Az öltöző azonban nem mindenkinek a legfontosabb kritériuma. Selena Gomeznek még ennél is furcsább kérése volt, miután 2014-ben szakított Justin Bieberrel. A különválásuk ugyanis annyira megviselte, hogy

azt követelte, hogy senkinek se legyen Justin a keresztneve, akivel együtt kell dolgoznia.

Ami az addigi stáb Justin nevű tagjait illeti, ők sem úszták meg, ideiglenesen más nevet kellett viselniük. A kikötés mellett azonban meglehetősen könnyű volt vele együtt dolgozni, ugyanis egyetlen fix kérése ezen kívül csak a kedvenc csirkés pitéje és savanyúság.

A turnézás persze rendkívül stresszes, így az előadók és színészek szeretnének a lehető legpihentetőbb és számukra megfelelő környezetben készülni. A kanadai rapper Drake ennek érdekében minden fellépése előtt tucatnyi füstölőt kér, amelyek illatát is megszabja a szervezőbrigádnak. Az előadó emellett az alkoholt sem veti meg, és komoly listával állítja kihívás elé a csapatát, amin mindig szerepel Hennessy vagy Courvoisier, Patron Silver Tequila, Grey Goose Vodka, Jack Daniels és Heineken is – amivel még mindig könnyű esetnek számít az összeállításunkban szereplők között. 

(Borítókép: Brooks Kraft / Getty Images Hungary)