Újabb magyar előadók veszik be a Sziget Nagyszínpadát

DSC5085
2024.04.26. 16:40
Azahriah mellett Beton.Hofi és a Margaret Island is fellép a 2024-es Sziget Fesztiválon. Mindnyájan a Nagyszínpadon ragadnak mikrofont, és most már az is kiderült, hogy melyik napokon.

Idén augusztus 7. és 12. között rendezik meg a Sziget Fesztivált Budapesten. A temérdek nemzetközi előadón kívül egy magyar zenész, Azahriah is lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítson a Nagyszínpadon. A Z generáció egyik kedvenc előadója, aki májusban három telt házas koncertre készül a Puskás Arénában, augusztus 8-án kiemelt idősávban, Halsey előtt igyekszik majd feltüzelni a közönséget.

A szervezők a minap újabb hazai előadókat jelentettek be, akik szintén a Nagyszínpadon állnak majd a közönség elé. Csiszár Virág, a Sziget booking managere a fesztivál sajtótájékoztatóján kiemelte: idén is egyedi produkciókkal várják a hazai előadókat, akik közül Beton.Hofi és a Margaret Island is a Nagyszínpadon lép majd fel – mostanra pedig az is kiderült, mikor láthatja őket a fesztivál közönsége.

Margaret Island a rendezvény első napján, augusztus 7-én ad koncertet, amikor a kedden leleplezett ausztrál énekesnő, Kylie Minogue is tiszteletét teszi a Szigeten. Beton.Hofi szintén csatlakozik a main stage előadóihoz – a hazai újhullámos hiphop világába berobbant előadó augusztus 9-én, pénteken szórakoztatja majd a közönséget.

Beton.Hofi 2021 júniusában megjelent első, „comic sins” c. mixtape-je óriási sikert aratott, a 2022-ben kiadott „Playbánia” megjelenését követően pedig egyértelművé vált, hogy az elkövetkezendő évek meghatározó könnyűzenei előadója lesz. Egyedi hangzásvilágával, (ön)reflektív dalszövegeivel, hipnotikus színpadi jelenlétével, humorával és lelkes, magukat „Citromale Gang” néven aposztrofáló rajongói bázisával mindössze 2 év alatt bebiztosította helyét a klubok és fesztiválok fellépőinek élvonalában, hogy aztán 2023-ban már telt ház előtt lépjen fel a Budapest Parkban. A lemeztrilógiát záró korong 2024 tavaszán jelent meg, ezt az MVM Dome-ban mutatta be nagy sikerrel az előadó. A koncertről az Index is beszámolt, itt találja a részleteket

(Borítókép: Sziget fesztivál. Fotó: Kaszás Tamás / Index)