Ebben a Netflix-sorozatban a szemünk előtt bontakozik ki a vezércsel

2020.11.08. 09:27

A Netflix új minisorozata bár nem váltotta meg a világot, tudott újat mutatni. Történet egy női sakkmesterről, függőségről, zsenialitásról, a tudatalatti fekete és fehér én harcáról.

Egyszer indultam egy sakkversenyen, ahonnan hat perc után kiestem, az ellenfelem pedig egy másik lány volt, aki még soha életében nem játszott előtte.

Ezzel a múlttal a hátam mögött ültem le megnézni a The Queen’s Gambit, vagyis magyarul A vezércsel című új Netflix-minisorozatot, ami a sakk magas szintű űzése köré építi fel a hét epizódból álló évadát.

TISZTÁZZUK AZ ELEJÉN; NEM KELL ÉRTENI A JÁTÉKHOZ, HOGY ÉLVEZZÜK A TÖRTÉNETET, ANÉLKÜL IS KÖVETHETŐ ÉS IZGALMAS.

Sosem gondoltam volna, hogy ez a sport lehet ennyire feszültséggel teli. Igazából még most sem hiszem, hogy kívülről nézve a sakk izgi lenne, nem véletlenül nem nézünk élő közvetítéseket róla, és stadionokat sem töltenek meg a lelkes sakkdrukkerek. De az mindenképp a készítők érdeme, hogy megteremtették a feszültséget a sorozatbéli játszmák alatt.

VISZONT A VEZÉRCSEL KÖZEL SEM CSAK A JÁTÉKRÓL SZÓL.

Lehetne akár tollaslabda vagy römi is a középpontban. Mondjuk, milyen jó, hogy végül a sakk lett, mert a fekete és fehér harca köszön vissza szimbolikusan a történetben. Csak itt a főszereplőnek a belső démonjait kell legyőznie, az ellenfél pedig saját maga.

A sakk koronázatlan királynőjét, Beth Harmont Anya Taylor-Joy (Emma, Széttörve, Új mutánsok) alakítja. Sok produkcióban láttam már, és mindenhol szerettem, amit csinált, de talán az elárvult, lassan kiteljesedő zsenigyerek szerepe passzolt hozzá eddig a leginkább.

A SZÍNÉSZNŐ UGYANIS EGYSZERRE TUD MADÁRTESTŰ, EGÉRSZERŰ KISLÁNYT ÉS MÉRHETETLENÜL EROTIKUS, TITOKZATOS NŐT JÁTSZANI.

A történet egy flashforwarddal indul. (Eliza)Beth egy kádban ébred, szétesve egy hotelszobában, aminek ajtaján vadul dörömbölnek. Ő összekapja magát, lesiet az aulába, ahol egy sajtónyilvános, láthatóan nagy figyelemmel kísért sakkjátszma vár rá.

És innen ugrunk a történet elejére. Megismerünk egy nyolcéves kislányt, aki elveszíti édesanyját, így árvaházba kerül.

Szépen építik fel a karaktert, a sorozat első részeiben puzzle-darabkákat adnak a múltjáról, hogy a kádas jelenethez érve segítsenek kirakni a teljes képet. Beth karaktere tökéletesen mutatja, hogy egy emberi lelket hogyan lehet úgy megsebezni, hogy emellett ezek a sebek adják az erejét is.

Látjuk, hogyan lesz a kislányból függő, hogyan menekül a versenyzés vagy a tudatmódosító szerek kábulatába. És tudjuk, miért teszi. Az első rész kivételével minden epizód elején kapunk egy visszaemlékezést az édesanyjáról, aki nem pont azokat az értékeket tanította a lányának, amikre szüksége lenne, főleg nem gyerekként.

A sorozat ezért nem a sakkról szól.

SOKKAL INKÁBB ARRÓL, HOGY AZ ÉRZELMEKET NEM LEHET ELNYOMNI, A TÖRTÉNTEKET FEL KELL DOLGOZNI. NEM LEHET LEÉLNI ÚGY EGY ÉLETET, HOGY AZ EMBER MENEKÜL SAJÁT MAGA ELŐL.

A sorozatban van egy rész, ahol Thomas Brodie-Sangster (Igazából szerelem, Trónok harca, Az útvesztő), a szintén profi sakkjátékos Benny Watts azt fejtegeti, hogy az oroszok azért jobbak sakkban, mert az amerikaiakkal ellentétben ők még ezt is csapatban játsszák.

Ennek a mondatnak is van súlya. Beth az életet játssza egyedül. Édesanyja a visszaemlékezések szerint arra tanította, hogyan tudjon egymaga boldogulni az életben, ahol senki másra nem számíthat saját magán kívül.

A LÁNY NEM VÉLETLENÜL SZERETETT BELE PONT EGY OLYAN JÁTÉKBA, AMIT A DÖNTÉSEIVEL TUD KONTROLL ALATT TARTANI.

A sorozatban végig fontos szerepet játszik a közeg. Szimpatikus megoldás, hogy a film úgy jelenít meg egy női főhőst egy olyan világban, ami a férfiak felségterülete, hogy senkit sem démonizál. Ebben a filmben úgy lehet valaki feminista, hogy a női karakter hibáit is megmutatkoznak. A nő pedig nem a férfiérdemek elnyomásával emelkedik egyre magasabbra. 

A sorozat összes karaktere izgalmas, senki sem kiszámítható, ezzel ellentétben a történet igen, de a lényeg úgysem az, hogy meglepődjünk a fordulatokon.

AZ EMBERI FEJLŐDÉS ÁLL a KÖZÉPPONTBAN, AMIT A TÖRTÉNET KÍSÉR, NEM PEDIG FORDÍTVA.

Összesen hét részt ölel fel a sztori, az epizódok átlagosan egy óra hosszúak. A Netflix elég erős ezen a fronton. Történetben, hosszban, minőségben.