E heti levélírónk Tamás, aki két éve él együtt párjával, Zsolttal. Bár kezdetben minden rendben ment köztük, kis idő elteltével szexuális életük ritkulni kezdett:
"Az elején ott volt a szokásos tűz, hetente többször is volt köztünk szex. Eltelt egy pár hónap és ezek az alkalmak egyre csak ritkultak. Most már ott tartunk, hogy heti egy a normális köztünk. Ennek oka, hogy barátomnak rendkívül sok elfoglaltsága van: egyetem, munka, több különböző továbbképzés és gyakorlat, ráadásul mindez egy hétbe belesűrítve."
Ez pedig a kapcsolatnak sem tesz jót:
"A két évünkben rengetegszer volt köztünk konfliktus a szexualitás miatt, ugyanis én sokkal többször igényeltem a szexuális együttlétet, mint ő. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy naponta ötször akartam vele szexelni, hanem egy egészséges szexuális életet akartam kiépíteni köztünk. Ő szinte mindig visszautasított engem, mondván, most nincs kedve hozzá, fáradt, nincs abban a hangulatban, még csak esélyt sem adva a dolognak. Ebben a 2 évben annyira felgyülemlett bennem a visszautasítások okozta sérelmek száma, hogy sajnos már nekem sincs sokszor kedvem az együttlétekhez és azok minőségével sem vagyok megelégedve. A gondom az, hogy ezt leszámítva nagyon-nagyon szeretem a párom és képtelen lennék emiatt elhagyni őt. Úgy érezném, ezzel elárulnám őt, szex nélkül mégis boldogtalannak érzem magam.
Az egyetlen reményem, hogy ősszel új lakásba költözünk, ahol csak ketten leszünk, és ott talán ő is jobban meg tud nyílni e téren. Ön szerint maradjak türelmes és adjak még időt magunknak, vagy feleslegesen pazaroljuk egymás idejét?"
A szexuálpszichológus válaszol
Kedves Tamás!
A közhiedelemmel ellentétben a szexuális vágy csökkenését fiatal párok is gyakran megtapasztalják. Ez részben egy természetes, az ingerfeldolgozás sajátosságaiból fakadó folyamat, amit úgy is mondhatunk: megszokják egymást. Nagyon sokszor azonban mégsem arról van szó, hogy egyszerűen elapad a vágy, hanem arról, hogy valami leblokkolja vagy akadályozza azt. Lehet, hogy ez valamelyik fél belső problémája (például egy testi vagy lelki betegség), de lehet az is, hogy az elakadás magában a kapcsolatban, a két ember működtette közös rendszerben keresendő.
Hogy az önök esetében melyikről van inkább szó, önök tudják jobban. Segíthet tisztábban látni a helyzetet, ha felteszik maguknak (és egymásnak) a kérdést: miről is szólnak valójában azok a dolgok, amelyekről szó van.
Miről szól például, hogy a párja ennyi dolgot zsúfol egyszerre az életébe? Mit ad neki mindez? Mit remél tőle? Mire van valójában szüksége, amikor ezt az utat választja? Biztonságra, amit "az élet megalapozása" adhat? Függetlenségre? Szakmai önbizalmát megerősítő visszajelzésekre? Más elismerésre?
Miről szól az ön számára a szexualitás? Amikor azt írja, hogy szex nélkül boldogtalan, mire gondol? Mi hiányzik leginkább a szexből? A testi élvezet? A másik teljes jelenléte? Az érintés? Az intimitás? Az érzelmi kapcsolódás? Miről szólnak az ezen kirobbanó konfliktusok? Közvetlenül a szexről, vagy valami más, alapvetőbbről, amit ön a szextől remél megkapni?
Levelét olvasva úgy tűnik, mintha önnek nem lenne hangja ebben a kapcsolatban. Valóban így van? És ha igen, miért? Ön nem hallatja, vagy a partnere nem hallja meg? Azt írja, most elégedetlen és boldogtalan. Van-e hely ezeknek az érzéseinek a kettejük közös terében? Ha igen, hogyan viszi be őket?
Egymás mélyebb megértéséhez az vezethet el, ha minél inkább a valódi szükségleteiket kommunikálják a másik felé. Ha mögé néznek mindannak, ami eddig problémaként felmerült, választ kapnak arra a kérdésre is, segíthet-e a költözés.
Hogy érdemes-e időt adnia maguknak, azon múlik, figyelnek-e egymásra, megértik-e a másik valódi szükségleteit. Ha igen, úgy látszani fog az is, összehangolható-e hosszabb távon mindez. Ha azonban ezt nem érzi lehetségesnek, vagy ha hiányoznak a konkrét, gyakorlati lépések ön felé, akkor tulajdonképpen csak egy ígérethez kötődik, annak az ígéretéhez, hogy egyszer majd az ön szükségletei is prioritást kaphatnak a kapcsolatukban.
Üdvözlettel,
Csonka Balázs
