Fideszesek a saját minisztériumuk ellen szavaztak, mert aggódnak a nemzeti parkok földjének elherdálása miatt

2015.03.24. 14:14 Módosítva: 2015.03.24. 14:24
A címben szereplő állítás második fele csupán jóindulatú feltételezés (az is lehet, fogalmuk sem volt, mire nyomnak igent), de annyi biztos: legalább elméleti esélye nyílt, hogy a nemzeti parkoktól ne vegyék el a védett területeik feletti rendelkezés jogát.

Hétfőn valami olyasmi történt a parlament Fenntartható fejlődés bizottságában, amire igen ritkán látni példát. A fideszes többségű (10-ből 7-en kormánypártiak) testület olyan módosító indítványokat támogatott, melyek megakadályoznák a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM) azt az elképzelését, hogy a nemzeti parkok helyett a központi Nemzeti Földalapkezelő Szervezet dönthessen a védett természeti területek sorsáról.

A minisztérium ellene, a Fidesz mellette

Az ellenzékiek gyanúja szerint az FM ezzel lehetővé tenné, hogy védett területeket lehessen elherdálni és kormányközeli vállalkozóknak átjátszani. A bizottság LMP-s elnöke, Sallai Róbert Benedek és a fideszes Bencsik János azonban benyújtott egy-egy ún. elhagyó módosítót az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényekhez. Ez azt jelenti, hogy a két politikus javaslatai kiradíroznák az FM eredeti módosítóját – kis különbséggel, mivel Sallaié teljes egészében, Bencsiké pedig legnagyobb részében.

A bizottságban az FM képviselői jelezték, hogy természetesen nem értenek egyet Sallai és Bencsik indítványaival. Ekkor jött a meglepetés: a fideszes többségű testület mégis támogatta azokat.

Bencsik javaslatának indoklása szerint a döntési jogkörök erőltetett és indokolatlan centralizációja lenne, ha az állami tulajdonú védett természeti területekkel kapcsolatős kisajátítási, elővásárlási, vagyonkezelési és haszonbérbe adási jogok gyakorlása a nemzeti park igazgatóságoktól a Földalapkezelőhöz kerülnének. Szerinte alkotmányossági problémák is felmerülnek: sértheti az egészséges környezethez való alapjogot, ha a természetvédelmi területek egy nem természetvédelmi intézmény felügyelete alá tartoznának.

Fogalmuk sincs, hogy történhetett

Érdekesség, hogy a bizottsági szavazások során még az LMP-s Sallai két másik, kisebb horderejű módosítója is átment. Az LMP-s politikus az Indexnek azt mondta, mióta tavaly bekerült a parlamentbe, nem tapasztalt hasonlót. Sallai szerint három magyarázat adódik:

Vagy repedezik a Fidesz, és van, aki mer a kormányzati fősodor ellen menni, vagy simán csak bambulnak, és fogalmuk nincs, hogy mit szavaznak meg.

Talán megtéveszthette őket, hogy Bencsik is támogatta az én indítványom, nem tudom. Vagy esetleg csak játsszák a klasszikus jó zsaru-rossz zsaru dolgot, hogy ne idegenítsék el a 60 civil szervezetet felsorakoztató zöldeket, aztán majd a törvényalkotási bizottságban úgyis jól elmeszelik."

Sallai szerint Bencsiket is láthatóan meglepte, hogy támogatást kaptak a javaslataik. Az LMP-s politikus az ügy súlyáról elmondta: 1992 óta senki nem mert hozzányúlni a nemzeti parkok vagyonához.

Persze, hogy örülnek a zöldek

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország közös közleményükben üdvözölték, hogy, „a természetvédelmi intézményrendszer tervezett változtatásával kapcsolatos aggályoknak már nemcsak a civilek adnak hangot″.

Szerintük Bencsik és Sallai módosítóinak – melyek a védett területek vagyonkezelési feladatait alapvetően a nemzeti parkoknak hagynák meg – bizottsági támogatásával bebizonyosodott, hogy a kormány eredeti javaslata sérti a természeti erőforrások védelmét.