Bár az idő kicsit megborult tavasz közepére, az események folyamatosan pörögnek! Nem is történhet jobb dolog április 25. és 28. között, mint hogy újra megtölthetjük a Budapest Parkot, azaz hivatalosan is elkezdődik a kinti buliszezon. 6. alkalommal jön az ArchiKids Budapest, elsősorban a gyerekek örömére. Különleges kiállításokat is végigjárhatunk, ilyen például a Buddhák földje a Hopp Ferenc Múzeumban vagy A kétely felfüggesztése című kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Április 25., csütörtök

Budapest Park nyitó hétvége

Április utolsó hétvégéjén nyitja meg kapuit a Budapest Park, ahol színes programokkal, zenei stílusok kavalkádjával veszi kezdetét a koncertszezon. A szervezők meglepetésekkel készülnek, de azt már lehet tudni, hogy koncertezni fog többek között a Blahalouisiana, a Honeybeast és természetesen Necc Partyra is készülhetünk.

További infók

Lányok Napja 2024

Idén április 25-én is megszervezik azt a napot, amikor fiatal lányok ezrei szerezhetnek inspirációt pályaválasztásukhoz az ország legismertebb techvállalatai, egyetemei és kutatóintézetei segítségével, akik egyedülálló bepillantást engednek a kulisszák mögé. Több mint 60 helyszín programjaiban merülhetnek el a 12–18 éves lányok, hogy intenzív élményeket és kézzelfogható tapasztalatokat szerezzenek a pályaválasztásukhoz.

Több helyszínen ismerkedhetnek a robotikával vagy a mesterséges intelligencia alapjaival, kipróbálhatják az élményautózást egy tesztpályán, saját szemükkel láthatják, milyen egy baleseti helyszínelés drónokkal, vagy éppen betekintést nyerhetnek abba, hogyan tervezik meg a gépészmérnökök azokat az autómotorokat, amik csak évek múlva kerülnek az utakra.

További infók

Buddhák földje – GANDHÁRA

Indiától északnyugatra, a Selyemút egyik pezsgő vidékén, az ókori Gandhárában kialakult művészet egyedülálló, hellenisztikus stílusú buddhista alkotásokat hozott létre a Kr. u. 1–6. évszázadban. Az izgalmas történelmű területen görögök, szkíták, pártusok, kusánok uralkodtak, szinkretikus kulturális és vallási közösséget hozva létre. A világtörténelemben először itt, ezen a vidéken (valamint ezzel nagyjából egy időben az észak-indiai Mathurá városában) alakult ki Buddha emberformájú ábrázolása, annak meghatározó ikonográfiai jellemzőivel. Az ekkor kialakult buddhista formanyelv terjedt el azután Ázsia-szerte. A kivételes szépségű, önálló Buddha- és bódhiszattvaszobrok mellett jelentős emlékek még a buddhista ereklyék őrzésére emelt szentélyek − a sztúpák falait ugyanis a Buddha élettörténetét bemutató domborművek díszítették.

A kiállítás a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményében őrzött 82 darab, himalájai szürke palából és stukkóból készült szobrászati alkotást mutatja be művészettörténeti, történelmi, valamint gyűjtéstörténeti szempontból is. A gandhárai anyag szinte teljes egészében Schwaiger Imrének (1868–1940) köszönhető. A múzeum második alapítójaként emlegetett, magyar származású, Delhiben és Londonban élt műkereskedő számos kiemelkedő kvalitású műtárgyat adományozott a múzeum számára – a kiállítás az ő emléke előtt is tiszteleg.

További infók

Április 26., péntek

Wim Wenders: Anselm

A Cinema Niche áprilisban – egyetlen alkalommal – műsorára tűzi történetének első dokumentumfilmjét 3D-ben, angol felirattal. A film Anselm Kiefer, korunk egyik legnagyobb hatású német képzőművészének alkotói folyamatába enged bepillantást. Wim Wenders 2011-es, Pina című, Pina Bausch koreográfusról szóló munkája után újra elővette a már-már feledésbe merült 3D kameráját, hogy belakja Kiefer műtermének monolitikus tereit.

További infók

PesText Tavasz 2024

Áprilisban folytatódik a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál programjainak sora. A kétnapos PesText Tavasz fesztivál vendége lesz a portugál David Machado, az Európai Unió Irodalmi Díjával jutalmazott Boldogságmutató szerzője, Giulia Caminito, A tó vize sohasem édes című regény alkotója, Oya Baydar, Törökország egyik legnépszerűbb és legelismertebb írója, valamint a képeskönyvek és képregények alkotójaként ismert Davide Cali.

Fellép továbbá Luca Novelli olasz karikaturista és író, valamint a holland Milo van Bokkum, aki az országokat elválasztó határok különleges jelentéséről és jelentőségéről írt népszerű könyvet. Velük olyan ismert és kedvelt magyar írók, újságírók, műfordítók beszélgetnek, mint Bánki Éva, Czakó Zsófia, Puskár Krisztián, Szél Dávid, Szűcs Péter és Urbán Bálint.

További infók

ArchiKids Budapest 2024

Milyen egy igazi panelház? Szürke, kocka alakú, és óriás toronyként magasodik az égbe, melynek szinte a tetejéig sem látni? Esetleg színes, szögletes, széles, hosszúkás?

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 6. alkalommal, ezúttal április 26-án és 27-én rendezi meg a budapesti ArchiKids_VárosÁlmodók eseményt, melyen a gyerekek megismerkedhetnek a bennük rejlő építésszel, aki alkotja, formálja és időnként újraálmodja a városi tereket. Az ArchiKids által szervezett kreatív alkotótevékenységek, egyéni és csoportos foglalkozások segítségével a résztvevők olyan gyakorlatokra tehetnek szert, melyeket a későbbiekben is alkalmazhatnak épített környezetünk folyamatos megismerése érdekében.

További infók

Április 26., szombat

Belvárosi gardróbvásár – Erzsébet tér

Ha meguntuk a ruhatárunkat, stílust váltanánk, vagy ha csak simán megválnánk néhány cucctól, április 27-én az Erzsébet téren a helyünk. Akár kiüríteni, akár feltölteni szeretnénk a gardróbot, itt mindkettőre lesz lehetőség, ráadásul a környezetet is kíméljük.

További infók

Láthatatlan Tanoda 10! – támogatói buli

Kevés fontosabb fejezet van egy ember életében, mint az iskolás évek. Alapjaiban formálja ez az időszak, hogy mivé válunk a későbbiekben, és hogy milyen tagjai leszünk társadalmunknak. Mégis, rengetegen vannak, akik nem juthatnak be a kívánt intézményekbe, vagy anyagilag nem bírják az iskoláztatás terheit, költségeit. A Rosa Parks Alapítvány által működtetett Láthatatlan Tanoda azt tűzte ki célul, hogy a józsefvárosi hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak nyújtson segítséget ebben. Készségfejlesztő, hátránykompenzáló és pályaorientációs foglalkozásaikkal hatalmas segítséget nyújtanak minden évben gyerekek tucatjainak.

Április 27-én a Gólyában tartják működésük 10. évfordulóját, amit egy adománygyűjtő szülinapi bulival ünnepelnek meg: lesz kiállítás, ami bemutatja az alapítvány eddigi működését, zene, tánc, illetve tombola is értékes nyereményekkel, többek között merchcsomagokkal és fesztiválbérletekkel.

További infók

Előzd meg a fogaskerekűt!

A XII. kerületi, már hagyománnyá vált sportrendezvény célja, ahogy a neve is mutatja, hogy a bátor indulók előbb szakítsák át a célvonalat, mint a fogaskerekű vasútidén április 27-én. Első hallásra nem tűnik nehéz feladatnak ez, de valójában a 325 m-es szintemelkedésű, kb. 4,5 km-es hegymenet még a legedzettebbeket is próbára teszi. Nevezhetünk futással vagy biciklivel, egyénileg vagy családdal, barátokkal, sőt egy kellemes túrát is beiktathatunk a budai hegyek közt.

További infók

Jazzfest Budapest 2024

Idén 18 helyszínen szólal meg a jazz április 27. és május 15. között Budapesten, számos helyszín, művész és kulturális intézet összefogásában. 20 ország több mint 200 művésze lép fel a fesztivál közel 90 koncertjén. Az idei fesztiválprogram az európai jazzt helyezi a középpontba, részben az EU-hoz való csatlakozás 20. évfordulója alkalmából, amelyre Oláh Krisztián Junior Prima Díjas művész új művet komponált.

A fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának része, programja a művész-kurátorok javaslatai alapján áll össze. A fesztivál kurátorai ismert hazai művészek, akik a nemzetközi jazzéletben is otthonosan mozognak: Lukács Miklós Liszt- és Erkel-díjas cimbalomművész, Borbély Mihály Kossuth- és Liszt-díjas fúvósművész, Oláh Krisztián Junior Prima Díjas zongoraművész-zeneszerző és Mogyoró Kornél, többszörösen az év legjobb ütőhangszeres művészének választott jazz-zenész.

További infók

Április 28., vasárnap

Kék Pelikan

A Kék Pelikan az első olyan egész estés animációs film, amely a közelmúlt magyarországi történelmét idézi meg fanyar humorral és dokumentarista eszközökkel. A rajzanimációs film az amerikai indie filmek stílusában, művészi igényességgel készült. A késő 80-as, kora 90-es évek szabadságmámora, a rendszerváltozás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg Csáki László fanyar humorú, erős és jellegzetes képi világú animációjában. A rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatással volt a kék Pelikan indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel történt nemzetközi utazás.

További infók

A kétely felfüggesztése – finisszázs

Április 28-án búcsúzik a múzeum A kétely felfüggesztése című kiállítástól. A tárlat, ahol keresztezik egymást a néprajz és a kortárs művészet kérdései, válaszai, képviselői, finisszázsaként egy több programpontból álló zárórendezvénnyel várja a közönséget: bumerángkészítő műhely, előadás, tánc és tematikus tárlatvezetés.

A program tematikus kiindulópontja a test, ami nemcsak művészi megformálásában, alkotói gesztusaiban, hanem hiányában is része a kiállításnak. A Halhatatlanok hajója című munkáról Albert Ádám tart előadást a test perspektívájából. A mágikus analfabéta című munka alkotója, Kristóf Krisztián a múzeum munkatársaival együtt bumerángkészítő-workshoppal készül, Giroszkópos precesszió, macska és egy szalamandra címmel. Gergye Krisztián táncművész a kiállítás terében hoz létre egy táncművet, melynek címe: Hiszem, ha látom. Az egész napos program pedig egy záró tárlatvezetéssel ér véget, a művészek és a kurátorok részvételével.

További infók

Ha további programokat böngésznétek a hét többi napjára is, ide kattintsatok!

(Borítókép: Medgyesi Milán - We Love Budapest)

Címkék