Első egész estés filmje, a Kék Pelikan miatt – amiről mi is csupa szépet és jót írtunk – egy ország jegyezte meg a nevét. A negyvenes évei második felét taposó Csáki László Mosonmagyaróváron született, Győrben, majd Budapesten tanult, és a Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME) Vizuális Kommunikáció Tanszéke videó szakján diplomázott. Később tanított is a felsőoktatási intézmény két szakján (animáció és média design). Készített videóklipeket és sok-sok animációs rövidfilmet, majd 2014-ben, abban az évben, amikor Balázs Béla-díjas lett, fogott hozzá a Kék Pelikan című első egész estés filmjéhez, aminek elkészítése 10 évet vett igénybe, így idén került a mozikba.
Csáki László filmje annyira ritka holló a magyar filmgyártásban, hogy ez az első olyan mozi, ami egyszerre animációs és dokumentumfilm. A rendszerváltás utáni évtizedről szóló és azon belül is a legendás vonatjegy-hamisítás történetét feldolgozó Kék Pelikan minimum az ezredforduló utáni magyar filmek egyik legjobbika, biztosan kultuszstátuszba kerül, amit szerintünk bőven meg is érdemel. Az okos, szellemes és hangulatos korrajz úgy nosztalgikus, hogy elkerüli a könnyes nosztalgiázás csapdáját. Nyugodtan kijelenthetjük: a Kék Pelikan olyan minőségű, igazi mozi, hogy már most biztos: foglalt helye van a legnagyobb magyar filmklasszikusok között.
Most pedig nézzük, hogyan látja Csáki László Budapestet!
We Love Budapest: Mi az első dolog, ami az eszedbe jut Budapestről?
Csáki László: A budapesti bérházak illata, amiben keveredik a múlt és a jelen, a mosott ruha az étellel, és mindez egy hűvös fuvallat formájában kap el, kapualjról kapualjra sétálva az utcán. Ebben minden benne van, egy illatesszencia, amit csak itt lehet érezni – a húgyszaggal keveredve.
WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?
Cs. L.: Zuglót nagyon szeretem, mert a menny és a pokol egyszerre, elképesztően eklektikus. Vannak csodálatos részei, az Amerikai út és az Újvidék tér környéke, sok zöld, kertvárosias környezet és villanegyed, és ennek totál az ellenkezője is. Tetszik, hogy nem homogén, hanem nagyon változatos kerület.
WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova csak akarsz?
Cs. L.: Elmegyünk a párommal a Paskál Gyógy- és Strandfürdőbe , aztán a Városligetben egy kávé és sütemény, aztán egy kiállítás vagy mozi és utána Kopp Vilmos Halteraszán egy fantasztikus süllő és finom fehérbor. A helyszínek között biciklizünk.
WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?
Cs. L.: A 90-es évekbe, mert akkoriban nagyon pezsgő élet volt Budapesten, mindenki tele volt tervekkel, ötletekkel: fesztiválokat, alapítványokat, partikat szerveztek, kocsmákat nyitottak, vállalkoztak. Ki akarták próbálni magukat az alkotó emberek az akkoriban nyíló új lehetőségekben. Tövisházi Ambrus szavaival élve: „színes mocsár″ volt akkor Budapest.
WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?
Cs. L.: A Bambi Eszpresszó az egyik kedvenc helyem, ahol nagyon jó a presszókávé és a melegszendvics, és van rigó is (világos és barna sör keveréke)! Nagyon szeretem a teraszról nézni a Bem téren lévő hatalmas bükkfát, ami minden évszakban csodálatos. Egy időben rendszeresen fotóztam is ezt a fát.
WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek.
Cs. L.: Óbuda, Gázgyári lakótelep, ami nagyon egyedi kinézetű, önálló, tervezett városrész Aquincum szívében, a gázgyár mellett. Kisváros a városban hatású, saját főutcával, főtérrel, azonos koncepcióra és épülettípusokra felépített utcákkal, színekkel, és van egy szabadtéri színpada is. Számomra a Wekerletelephez hasonló, csak sokkal kisebb léptékű, de hangulatában azt hozza.
WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahova csak akarsz, hol élnél legszívesebben?
Cs. L.: Egy volt vasútállomás épületébe szívesen költöznék, akár Óbudán.
WLB: Mint animációs filmeket készítő alkotó szerinted Budapesthez milyen szín(ek) passzol(nak), és miért?
Cs. L.: A sötétlila, mint az Ikarus 260-as, ami Budapest arculatának elengedhetetlen kelléke. De az okkersárga és a sötétzöld, a fehér harmónia is nagyon jellemző a városra, a Millenniumi Földalatti Vasút, a Nyugati pályaudvar épületei és a dizájnok miatt. Vagyis a lila–okkersárga–sötétzöld–fehér színharmónia nekem Budapest.
WLB: A Kék Pelikan a rendszerváltás időszakába röpíti a nézőt, és van a filmben egy csipetnyi jó értelemben vett nosztalgia is. Neked mi hiányzik legjobban a 90-es évek Budapestjéről?
Cs. L.: Azok a partik, amelyeket volt gyárépületekben, remízekben, a Frankhegyen, a rozsdaövezet extrém helyszínein rendeztek. Ezek nagyszerű kivonulások voltak a városon belül, különös hangulatot adtak a buliknak.
WLB: Ha megtehetnéd, mit radíroznál ki Budapestről, és mit rajzolnál a helyére?
Cs. L.: Sok új épületet kiradíroznék, és helyettük zöldet, fákat, parkokat rajzolnék.
(Borítókép: Ács Zsuzsanna)
