Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

GettyImages-110121512
Olvasási idő kb. 2 perc

Ha ma próbálkozna ilyennel valaki, azonnal bilincsben vinnék el, pedig az 1930-as években az Amerikai Egyesült Államokban ketrecben tartani a gyerekeket éppen az ő érdekükben vált általános rutinná.

Jean-Jacques Rousseau az 1762-ben megjelent Emil, avagy a nevelésről című regényében főbb pedagógiai elveit fejti ki a szabadság,és az ember boldogságkeresésének alapvetései mellett. 

Bizarr helyek gyerekeknek

A vitatott mű szerzője kötetében beszámol arról a korabeli ismert gyakorlatról, miszerint vidéken, a földműveléssel és állattartással foglalkozó szülők számos teendőjük ellátása érdekében az újszülöttet gyakorta szoros pólyába tették, majd a pólya felső részénél fogva felakasztották, azaz lelógatták a gyereket egy szögről a falon. Így az nem volt láb alatt, míg a szülők dolgoztak.

Az 1930-as évek zsúfolt amerikai nagyvárosaiban már sokemeletes bérházakban laktak az emberek, ahol kevés lehetőség adódott arra, hogy egy kisgyermek eleget legyen a "friss", szabad levegőn, természetes fényben. Ott immár éppen a gyerek érdekében keresték erre a megoldást, és találták is meg az ablak kibővítéséül funkcionáló, kilógatható gyermekketrec intézményében.

Ilyesmivel ma már könnyedén kivívhatja bárki magának a gyermekvédelmi hatóságok érdeklődését, pedig még 100 éve sincs, hogy a babaketrec Amerikában bevett és biztonságosnak tekintett módszer volt a kisgyermekek szellőztetésére.

Volt más, ma szintén hajmeresztőnek tűnő gyakorlat is az USA-ban a gyerekekkel kapcsolatban. Tudj meg róla többet ebből az anyagunkból.

3 éves koruktól dolgoztatták a gyerekeket Amerikában: így éltek3 éves koruktól dolgoztatták a gyerekeket Amerikában: így éltek

Ma már elképzelhetetlennek tartjuk, ám pár generációval korábban általános volt. Akadt, ahol már 3 évesen is dolgozniuk kellett a gyerekeknek.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek