Áprilistól varázslatos helyszínen, rosszabb idő esetén a Gundel étteremben, jó időben annak hatalmas kertjében visszahozzák a régi táncmulatságok hangulatát. Nem probléma, ha nem vagyunk a parkett ördögei, hiszen profi táncosok és élő zenei kíséret is segítenek abban, hogy jól érezzük magunkat. Igazán komplex élményben lehet részünk, amelynek elmaradhatatlan része lesz a gasztronómiai és a kulturális feltöltődés is.

Gundel zenés-táncos estjei kifejezetten a 30 feletti korosztályt célozzák meg. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő programsorozat nemcsak táncba hívja a résztvevőket, hanem kulturális élményt is nyújt, emellett edukatív célja is van, például megismertetni a báli etikettet, a tánctörténetet, sőt a Gundel 130 éves legendái is visszaköszönnek. Hosszú távú célként tűzték ki a közösségépítést, hiszen reményeik szerint ezen a helyszínen barátságok is szövődnek majd, illetve sok lesz a visszatérő vendég és baráti társaság.

Semmi sem kötelező, de minden jó szívvel ajánlott

A Gundel étterem zenés-táncos programjainak első állomása április 23-án lesz, és ezután minden hónap utolsó szerda estéjén várják azokat, akik egy jó vacsora társaságában szívesen táncolnának egy igazán autentikus környezetben. A Gundel étterem belső terének egy része táncparketté alakul, ahol profi táncosok is segítenek abban, ha egy kicsit csiszolnánk a tánctudásunkon, vagy éppen felelevenítenénk régi emlékeinket. A talpalávalót egy tánczenekar élőben fogja szolgáltatni, akik klasszikus és nemzetközi slágerekkel szórakoztatják majd a közönséget. A parketten mindenki megtalálja a maga ritmusát, legyen az egy lendületes keringő, egy szenvedélyes tangó vagy egy laza szving.

Magyary Jenő, az Eventrend Group egyik tulajdonosa és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ha igény van a programra, márpedig az előzetes felmérések ezt mutatják, akár gyakrabban is megrendezik ezeket az eseményeket.

Szeretnénk egy picit megmozgatni, táncba hívni a vendégeket, követve a Gundel most már évszázados törekvéseit, ami mindig is túlmutatott a vendéglátás keretein. Igényes, szórakoztató és hiánypótló programot kínálunk majd az ide érkező magyar és külföldi vendégek számára

– mesélte.

A Gundel Károly által megálmodott és megvalósított filozófia szerint az étterem mindig is a vendégszeretet, az odafigyelés, az innováció és a hagyományőrzés helyszíne volt, és ezt szeretnék maximálisan továbbvinni napjainkban is.

Mindenki számára elérhető

A koncepció része volt, szintén a nagy elődök nyomdokait követve, hogy szerették volna, ha ez a program mindenki számára elérhető lesz, ezért nincs külön belépődíj és dresszkód, illetve kötelező fogyasztást sem vezetnek be. Mindössze csak asztalt kell foglalni az eseményre, de ha marad hely, akkor bárki csatlakozhat. Ha a nyári időszakban megyünk, és lehetőség van a kertben megtartani a programot, akár 300 ember is részt vehet a programon. A benti tér nyilván egy picit korlátozottabb kereteket nyújt, de ahogy a szervezők is mondták, sok jó táncos kis helyen is elfér.

A szórakozás-edukáció-közösségépítés hármasa

Nagy Gábor, az Eventrend Group egyik tulajdonosa így nyilatkozott:

A saját bőrömön is tapasztalom, hogy már nincs bátorságom táncolni, illetve nincs olyan hely Budapesten, ahol ezt megtehetném. Itt lesz lehetőség erre, sőt nemcsak az edukáció, hanem a közösségépítés és az élményszerzés is nagyon fontos lesz ezeken az alkalmakon.

Kőrössy Zoltán, a másik tulajdonos hozzátette:

Gundel Károly maga is egy különleges személyiség volt, aki hiánypótló dolgokat hozott létre a maga korában. Ezt az örökséget is szeretnénk továbbvinni.

Nem csak a tánctudásunkat bővíthetjük majd: az estek házigazdája lesz Lukács Zsolt, aki a régi bálok világába is bevezet majd bennünket, megosztja velünk egy letűnt kor érdekes szokásait, etikettjét, illetve izgalmas történeteit is. Az étterem 130. évfordulóját alapul véve szó lesz majd az ételek, a ruhák, a zene evolúciójáról is.

Profiktól érdemes tanulni

Az est másik házigazdája Keleti Andrea táncművész lesz, aki az iskolájába járó táncosaival érkezik.

Nyugat-Európában dübörög a tánckultúra, egyszerűen az életmód része, hogy szeretnek az emberek eljárni táncolni. Az általam vezetett iskolába közel 700 táncolni szerető ember jár, úgyhogy igény biztosan lesz az ilyen programokra, de sajnos lehetőség eddig nem nagyon akadt. Ezért is örültem annyira, amikor megkaptam a felkérést, mert régóta várok egy ilyen hiánypótló helyszínre és eseményre

– mesélte.

Andrea minden estén részt vesz a férjével, és egy-egy táncot tanít a vendégeknek előre meghatározott tematika alapján, így aki nem ismeri a lépéseket, vagy már megkopott a tudása, annak segítenek, hogy utána felszabadultan táncolhasson az est további részében.

Távlati cél: visszahozni a Gundel-bálokat

Az eseménysorozat az előzetes felmérések alapján igen népszerű lesz, és nem titkolt célja, hogy a jövő év februárjában megrendezésre kerülő, a hagyományokat felelevenítő Gundel-bálon már mindenki magabiztosan léphessen a táncparkettre. A bál a zenés-táncos estekhez hasonlóan sem a pompáról és a külsőségekről szól majd, hanem arról, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat, és egy elegáns, de fesztelen estét töltsünk el a Gundel vendégkörének közösségében.

Ha már Gundel, nem szabad elmenni az étlap mellett sem. Ugyan a fogyasztás nem kötelező, de érdemes néhány ikonikus ételt megkóstolni a kínálatból, amiből a Gundelben jó néhány van a klasszikus Gundel-palacsintától az Újházi-tyúkhúslevesen át a bécsi szeletig.

Emellett természetesen a modern kor igényeire is reagálnak, hiszen akár vegán menüsort is kérhetünk. Különleges élmény a csodásan megterített asztaloknál, varázslatos környezetben, különleges Zsolnay porcelánokból elfogyasztani a vacsorát. Már maga az étkezés élménye is más szintre emelkedik, és ehhez járulnak hozzá még egy kis plusszal a zenés-táncos esték is.

A zenés-táncos estek időpontjai:

  • április 23.
  • május 28.
  • június 25.
  • július 30.
  • augusztus 27.
  • szeptember 24.

Helyszín: hűvösebb időben az étterem belső tere, jó idő esetén a kert.

Asztalfoglalás itt.

A Gundel eseményei csatlakoznak az Eventrend Group törekvéseihez, amelyek az idei évre a közösségépítést tűzték ki zászlajukra. Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik, és több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Grouphoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the Boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa cateringszolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.

(Borítókép: Ladóczky Balázs – We Love Budapest)

Gundel étterem

A Gundel az egyik leghíresebb magyar étterem, amiről nem csupán a 2021-es újranyitása tanúskodik, hanem hogy legalább minden második embernek van egy hozzá fűződő sztorija.

Címkék