Hosszú távú növekedésösztönző beruházási programot terjesztett elő szerdán Rachel Reeves brit pénzügyminiszter. A program messze legnagyobb egyedi elemeként Reeves bejelentette, hogy
a munkáspárti brit kormány támogatja a London nyugati határában fekvő Heathrow repülőtér harmadik pályájának megépítését.
A pénzügyi tárca vezetője közölte: a kormány nyárig szeretné megkapni az új futópálya megépítésére szóló beruházási javaslatokat, amelyeket gazdaságossági, jogi és környezetvédelmi hatásvizsgálatoknak vet alá.
Reeves szerint a harmadik pálya megépítése 100 ezer új munkahelyet teremtene.
A miniszter kiemelte, hogy
Nagy-Britanniában az 1940-es évek óta nem épült új, teljes hosszúságú repülőtéri futópálya, és ez már a brit gazdaság egészének fejlődését akadályozza.
Heathrow harmadik pályájának megépítése évtizedek óta heves környezetvédelmi viták és jogi csatározások tárgya.
A Konzervatív Párt vezette előző kormány már 2018-ban jóváhagyta a beruházást, a döntést azonban Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere, valamint az érintett községi tanácsok és a környezetvédő csoportok megfellebbezték. A londoni felsőbíróság 2020-ban helyt adott a fellebbezéseknek, és az akkori kormány ezután levette a napirendről a kérdést.
Rachel Reeves pénzügyminiszter szerdai beszédében azonban kijelentette: a legfrissebb elemzői előrejelzések szerint Heathrow harmadik pályájának megépítése önmagában csaknem fél százalékkal emelné a brit hazai össztermék (GDP) értékét 2050-ig.
Heathrow a világ legnagyobb forgalmú két futópályás repülőtere, amely átlagosan 45 másodpercenként indít és fogad repülőgépeket. A légikikötőben tavaly 84 millió utas fordult meg, a teherforgalom értéke elérte a 200 milliárd fontot (98 ezer milliárd forint).
A repülőtér forgalmának azonban külön törvény szab felső határt: Heathrow a jogszabály alapján évente legfeljebb 480 ezer járatot indíthat és fogadhat, és jelenleg csaknem teljes kapacitáskihasználtsággal működik.
Szakértői becslések szerint a harmadik pálya megépítésével a járatok száma évi 720 ezerre, az utasoké 114 millióra lenne növelhető.
Rachel Reeves szerdai beszédében bejelentette azt is, hogy a kormány az oxfordi és a cambridge-i egyetemet összekapcsoló „növekedési folyosó” – Oxford-Cambridge Growth Corridor – létrehozását is tervezi. A brit pénzügyminiszter a magas technológiájú amerikai vállalatok fejlesztési és gyártási csomópontjára utalva úgy fogalmazott: a két egyetem kutatási és tudományos kapacitásait ötvöző program elvezethet „az európai Szilícium-völgy” kialakításához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felbőgtek Oroszország háborús szirénái, megszakadtak a tévé- és rádióadások

Leállt a Barátság-kőolajvezeték, állami tartalékhoz kell nyúlni

Lecsapott a kormány a német multira, minimum 1,2 milliárdot vasalt be

Tartja csúcsformáját a forint, folytatódik az erősödés

Itt a friss adatsor: tíz éve nem történt ilyen a szakrendelőkben

Svédasztalos menzák lesznek a budai iskolákban

Legendás balatoni vendéglőt tessék, 580 millió forint az ára

Egy nagy sztori a magyar tőzsdén, amiben sokáig csak a magánbefektetők hittek

Bővítené a háziorvosok jogosítványait a kormány, íme a tervek
