Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Ljupcso Kocsevszki ügyész már a múlt hét végén jelezte, hogy a polgármesterek a gyanúsítottak között vannak. A Vesti.mk szkopjei hírportál hatóságokra hivatkozó beszámolói szerint
Kapcsolódó
mindazokat a politikusokat felelősségre akarják vonni, akik 2009 óta Kocsanit vezették, és engedélyezték, hogy a szórakozóhely megfelelő engedélyek nélkül működjön.
Három korábbi polgármestert tartóztattak le, köztük Ljupcso Papazovot is, aki a tragédia másnapján mondott le tisztségéről. Ljupcso Papazov és Ratko Dimitrovszki a kormányzó konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) politikusa, míg Nikolcso Iliev az ellenzéki, baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) tagja.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.
Pancse Toskovszki belügyminiszter korábban közölte: húsz gyanúsítottat azonosítottak az üggyel összefüggésben, tizenötüket elfogták, egyes gyanúsítottak a halálos áldozatok között vannak, mások a sérültek között.
A letartóztatottak között van a koncert főszervezője, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a gyanúsítottak között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr.
A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció" tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.
Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök leszögezte: mindazok, akik bármilyen módon is részt vettek abban, ami történt, felelni fognak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak.
„Mindenki, akinek a felelősségét megállapítják, felelni fog" - mondta.
Magyarország már a tragédia napján felajánlotta, hogy tizenkilenc sérült ellátását vállalja. Már másnap hajnalban két fiatalt a Honvédkórház intenzív osztályán helyeztek el, azóta újabb ellátásra szorulókból álló csoportok érkeztek hazánkba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Kijött a jegybanki prognózis: vártnál magasabb inflációs pálya, módosított növekedési várakozás

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
