Szentes Olivér, HungaroMet Éghajlatkutatási osztályának munkatársa közölte:
akár globálisan a világot, akár Európát vagy csak a magyarországi adatokat elemezzük, a tavaly mért hőmérsékletek voltak a legmelegebbek a 20. század kezdete óta.
Kapcsolódó
A kutató az InfoRádióban nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az itthon a korábban legmelegebbnek számító 2023-as évhez képest is mintegy 0,7 celsius fokkal melegebb volt 2024-ben. Elsősorban a február, illetve a nyári hónapok közül a július-augusztus volt rendkívül meleg, a sokévi átlaghoz viszonyítva is.
A tavalyi februári adat 7 fokkal haladta meg a 2023-ast, ami egészen elképesztően magas érték, korábban az összes többi hónapot figyelembe véve sem volt ekkora pozitív anomália
- fogalmazott.
Az elmúlt 124 évet tekintve 2023 szeptembertől 2024 augusztusáig minden évszak a legmelegebb volt, illetve a 2024-es év naptári év is a legmelegebbnek adódott – sorolta Szentes Olivér, kiemelve: rendkívülinek számít, hogy egy éven belül az összes évszakos melegrekord megdőlt.
Szólt arról is, hogy
a globális átlaghőmérséklet évtizedes emelkedése Magyarországon még nagyobb léptékű a globális átlagnál, mivel a 20. század eleje óta meghaladja a másfél fokot.
A csapadék mennyisége 2024 összességében kevesebb volt, mint az átlag, 550 milliméter alatt maradt, hasonlóan, mint 2021-ben vagy 2022-ben. A csapadékos napok száma is ennek megfelelően kevesebb volt a szokásosnál.
A HungaroMet munkatársa rámutatott, hogy
- több hónap is rendkívül száraz volt, különösen a nagyon forró július és augusztus, amikor a szokásos mennyiség kevesebb mint fele hullott.
- A február, illetve a november-december is nagyon száraznak bizonyult.
- Ugyanakkor szeptemberben megnövekedett a forró nyarat lezáró, sokfelé árvizeket okozó ciklonok gyakorisága, így az ősz első hónapja az egyik legcsapadékosabb volt egy amúgy aszályos, száraz évben.
Az éves középhőmérséklet országos átlagban a Dél-Alföldön volt a legmagasabb, amit a terület medence jellege okoz, hiszen Szeged és környéke található a legtávolabb a hegységektől. Ebből pedig következik az is, hogy az aszályok súlyossága is ezt a térséget érinti a leginkább, ahogy a hőhullámok is ebben a régióban a legintenzívebbek - összegezte Szentes Olivér.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
