Váltás világos nézetre

Teljes cikk

Benéztünk a kínai bugyi alá - MG4 (2023)

2023.03.25. 16:13

A néhány nappal ezelőtt megjelent MG4 teszt hétvégéjén forgattuk a MűhelyPRN következő epizódjait és a sors úgy hozta, hogy pont velem volt a SAIC új elektromos kompaktja. Logikusnak tűnt tehát nem csak hagyni magányosan álldogálni és nézni őt a parkolóban, hanem vele rögzíteni a külső felvételeket is. Eközben a kis MG4 akkora érdeklődésre tett szert és olyan sokan vizsgálgatták kívülről és belülről is, hogy végül úgy döntöttünk, hogy felhajtjuk fehér szoknyáját és megvizsgáljuk mit mutat alulról.

  

A látvány végül annak ellenére sem volt örömtelibb, mint egy közepesen sikerült Tinder randin, hogy gyorsan felfedeztünk néhány lyukat, apró csavart, úgy nyolc négyzetméternyi műanyagot, és egy-két kósza futómű elemet az autó alján. Ezt leszámítva a srácoknak tetszett, amit láttak és tovább erősítik bennem azt az érzést is, hogy az MG4-et becsülettel rakták össze ázsiai embertársaink.