• VV Indián nagy bulizással és italozással ünnepeli meg, hogy mostantól szabadlábon védekezhet kábítószerrel való visszaélési ügyében - írja a Blikk. A lap az egykori VV-s ügyvédjétől megtudta, a következő tárgyalásra majd jövő januárban kerül sor. Indián egyébként egy drogkereskedő-bandával kapcsolatban került szembe a hatóságokkal még 2016 nyarán. A valóságshow-szereplőnél kábítószert találtak, amiről bár ő azt állította, hogy saját célra vette (ami azt jelentette volna, hogy birtoklással vádolják), többen ellene vallottak és így kereskedelemmel vádolták meg. Ez után közel fél évet börtönben töltött, az elmúlt 11 hónapot pedig házi őrizetben.
  • Eközben Som Lajos hozzátartozóinak sikerült megegyezniük a temetésről. Az énekes október végén hunyt el, a népes családban pedig feszültséget okozott, hogy nem tudták eldönteni, miként búcsúztassák - írja a Bors. A lap információi szerint főleg Som első felesége, Karda Bea, és utolsó párja kerültek szembe egymással mert előbbi kis szertartást szeretett volna, utóbbi viszont nagyot. Végül Karda akarta érvényesült, Som Lajos temetése szűk családi körben lesz, a rajongók a Rockmúzeumban búcsúzhatnak a Piramis alapítójától.
  • De, hogy egy vidám hírrel zárjuk a lapszemlénket: Vastag Tamás ismét apa lesz. A Blikk úgy tudja, az énekes második gyereke jövő februárban születik majd. Vastag egyelőre nem kommentálta a lap információit, de megtette helyette az egyik ismerőse, aki elmondta: „Tamás nagyon boldog, és mindenki várja már az új baba érkezését. Már most meghívott mindenkit a tejfakasztóra. Az énekes első gyereke, Sándor Samu, 2016 nyarán született.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kiengedték a házi őrizetből VV Indiánt - hírek pirítós mellé

Hatalmas bulizással ünnepeli, hogy mostantól szabadlábon védekezhet

9 · Nov 10, 2017 07:59am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments