Ebben a cikkben Mészáros Mercédeszt mutatjuk be önnek: egy kanadai-magyar származású, Torontóban élő modell-színésznőről van szó, akivel az Instagramon keresztül ismerkedtünk össze. Ő maga írt nekünk, és a fotóit látva persze rögtön kíváncsiak lettünk, az alábbi, online készült interjúból pedig kiderül, milyen érdekes történet és személyiség áll a képek mögött. Hát nézzük Mészáros Mercédesz fotóit, és hallgassuk, miket mesél az életéről!

Mik rólad a legfontosabb tudható alapadatok (hol születtél, mikor, testmagasság, tanulmányok – amit gondolsz)?

Mészáros Mercédesz vagyok, 1997-ben születtem Budapesten. 170 centi vagyok, és sajnos a karantén miatt 65 kiló (haha!). A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban tanultam, utána a BKF média szakra jelentkeztem, de sajnos nem tudtam finanszírozni a tanulmányaimat, így kiléptem.

Hogyan kerültél ki Kanadába?

Körmösként dolgoztam egy évig, félretettem egy kis spórolt pénzt, és nekivágtam Kanadának. Édesapám részéről kanadai vagyok: kettős állampolgár. Körmösként folytattam 2 évig itt is, aztán lett annyi spórolt pénzem, hogy visszamenjek az egyetemre immár Kanadában. A George Brown Főiskolán vagyok utolsó éves, project management szakon.

Mit dolgozol most?

Az évek alatt leszerződtem kisebb ügynökségekkel fotózásokra, kaptam pár reklámszerepet, és sok weboldalnak vagyok a ruhamodellje. Bekerültem a színészi körbe is: az ACTRA tagja lettem, ami Kanadában egy union [szakszervezet] színészeknek. Dolgoztam Netflix, HBO és Amazon Prime show-knak, mint mellék-, illetve kisebb párbeszédes szereplő. Videóklipekben is benne vagyok, mint fő karakter (talán öt feltörekvő rapperrel dolgoztam együtt Torontóból). Sajnos a covid-19 miatt a filmipar leállt, de szerintem jövőre visszatérünk, és remélhetőleg nagyobb szerepeket is magaménak tudhatok! Igyekszem a modellkedésre is fókuszálni, több száz fotóssal dolgoztam az elmúlt 5-6 évemben.

Aktív vagyok minden social media platformon: TikTok, LiveMe, Twitter, Instagram. Összesen 214 ezer követőt gyűjtöttem össze, és remélem, még növekedni fog a jövőben. Az iskola mellett elkezdtem tőzsdézni a félretett pénzemmel, és valahogy egész jó vagyok benne, szóval lehet, hogy a Wall Street lesz a következő, ahol látni fogtok...! Csak viccelek, annyira nem vagyok jó, de azért egy havi átlagkeresetet összeszedek belőle.

A szabadidődet mivel töltöd?

Van egy kiskutyám, akit kintről hoztam ide, utazgatok, és YouTube-vlogokat kezdtem csinálni kb. 2-3 hete, hogy még egy platform legyen, ahol ki tudok teljesedni.

Mondj pár dolgot, ami hiányzik Magyarországról!

Nagyon hiányzik a Túró Rudi és a sparos kifli Magyarországról! Meg a belváros – azért az gyönyörű, meg kell hagyni.

Párkapcsolatban  élsz?

Szingli vagyok.

Ki volt a leghíresebb ember, akivel valaha találkoztál? Több is jöhet!

Hmmm... találkoztam Jaden Smithszel, Robert Pattinsonnal, Gwyneth Paltrow-val, George Clooney-val, Dwayne Johnsonnal és Emma Robertsszel forgatásokon.

Mennyire figyelsz oda a mozgásra-étkezésre?

3-4 napot szoktam edzeni egy héten, ahogy az időm engedi, de próbálok egészségesen élni. Azért egy rántott hús néha lecsúszik.

Melyik a kedvenc képed magadról?

Ez: