Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Újra kórházba került Benke Laci bácsi

2018. szept 11. 3:40
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Benke László
 /Fotó: RAS-archívum

Benke László /Fotó: RAS-archívum

Budapest — Műtétje után újra kórházban kötött ki Benke Laci bácsi (70)! A mesterszakács immár több hete szorul ápolásra, nemrégiben megműtötték, most pedig a gyógyszereit állítják be, ezért kellett hosszabb időre a kórházba költöznie. Annak ellenére, hogy már többször elmondta, mindig a lehető legkevesebb időt tölti a gyógyintézményekben.

Ahogy azt a Blikk megírta, legutóbb egy prosztataműtét miatt kellett befeküdnie, de már korábban is több alkalommal került komolyabb gondokkal is az orvosok elé.

– Köszönöm kérdésüket, megvagyok, azt mondani talán túlzás lenne, hogy jól, de megvagyok. Nemrégiben megműtöttek, most pedig újra kórházban vagyok. Vizsgálgattak, majd a doktor néni arra jutott, hogy a gyógyszereimet újra be kell állítani, így most is a kórházból beszélek, és várom, hogy ez megtörténjen – mondta a Blikknek a sztárséf, akinek tavaly fertőző vesegyulladása lett. Ebben az időszakban kapott a főzőműsora számos kritikát, ezért többen úgy gondolták, a támadások állhatnak a betegség hátterében.

– Ahogy azt már korábban is mondtam, sajnos, ennyi idősen benne van a pakliban, hogy mindig találnak valamit. Most épp azért dolgoznak körülöttem, hogy rendben legyek egy időre. Bizakodom és várom, hogy mielőbb hazamehessek – mondta Laci bácsi, aki arra is kitért, hogy többek között veseproblémái miatt kell nagyon odafigyelnie a gyógyszereire. A mindig jókedvű mester most sem csüggedt el, a nehéz helyzetekben is megkeresi a jót.

– Ugyan nem szeretek kórházban lenni, nyilván megviseli az embert az ilyesmi, de most erre van szükség, el kell fogadnom. Viszont most olyan erőre kapok, hogy akár 100 ezer tojásból is megsüthetek majd egy finom rántottát. Megkapom az új, szükséges szereket, és egy erősebb Laci bácsi lép ki a kórház kapuján – tette hozzá a sztárszakács, aki már alig várja, hogy újra főzhessen.

Óvatosan kell eljárni

Vesebetegeknél a gyógyszeradagolás beállításánál rendkívül óvatosan kell eljárni, különösen idős betegek esetében. Időskorban ugyanis még egészséges embereknél is jelentősen csökken a vesén átáramló vérmennyiség. A szervezet lassabban választja ki a vizeletet, így lelassul a gyógyszerek kiválasztása is, amely túladagoláshoz vezethet.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Benke Laci bácsi újra Kórházba került szakács veseproblémák kórház Blikk extra gondok gyógyszer vesebeteg