Shelly-Ann az utóbbi időben nem viccelt, amikor hónapokkal ezelőtt elhatározta, hogy a 9. kerületből elindulva bejárja Buda összes létező zugát. Tervein a környéken élők hosszas könyörgésére sem kívánt változtatni, így idővel professzionális szintre emelte tevékenységét, vagyis épp csak olyan közel merészkedett mindenkihez, hogy pont ne lehessen őt megfogni. A sok magányos kószálás alatt bizalmatlanná vált az emberekkel szemben, így ha véletlenül a közelébe jutott bárki is, annak azt sem engedte, hogy hozzáérjen.

Dehát nem volt más választás: meg kellett fogni, ugyanis egy ilyen kiskutyának nem az utcán van a helye. Ezt vallja Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője, aki lapunkkal ismertette a sikeres kutyamentés körülményeit.

Majdnem 300 ember dolgozott azon, hogy az állatot biztonságos helyre juttassák: számos állatvédő szervezet éjszakákon át állt őrségben, a Facebook-on pedig több csoport is alakult, amelyeknek tagjai etették, itatták és/vagy megpróbálták befogni. A kilátástalan helyzet miatt már a Pest Megyei Kutató-Mentő szolgálat mellett a Tetovált Állatmentők és az Ebremény Kutyavédő Egyesület is hónapokon át hajkurászta.

 Nagyon sok magánember küldött információkat, és szállt be a keresésbe. Végül egy lány, aki a Vérmezőnél lakik, a barátnői segítségével sikeresen befogta a kutyát, aki csak több órás fűben ülés után engedte őket közel magához.

- mondta el Balázs László.

Pavlovics Rita, aki a Facebook-on osztotta meg az állatmentés izgalmait, meglehetősen a szívén viselte Shelly-Ann sorsát, ugyanis nagyjából két hónapja próbált a bizalmába férkőzni, eddig sikertelenül. A tegnapi találkozásuk azonban - hiába tűnt a helyzet az eddigiekhez hasonlóan kilátástalannak - végül mégis sikeresen végződött.

Shelly jött, ugrott, bele a hálóba. Kicsit vetődni kellett, de a kezünkben volt. Harapott, összetörtük magunkat, de nem volt tovább. Vége volt. Szerencsés vége volt.

- írja posztjában.

A műveletet a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat állatmentő eszközeivel sikerült a lányoknak végrehajtaniuk. Azóta a kiskutya rehabilitáció alá került, az Ebremény Kutyavédő Egyesület támogatásával chipet és oltásokat kapott, továbbá igyekeznek minél előbb hozzászoktatni az emberi társasághoz.