A hét első hírösszefoglalójából azt is megtudhatja, miért ért véget olyan hamar Szabó András Csuti és Szorcsik Viki románca.

Árpa Attila

Továbbra is dübörög a TV2 A Nagy Ő című műsora. Az egyik kérőt, Beát visszahúzódó és jámborlelkű lányként ismerhették meg a nézők, azonban mint kiderült, a valóság mást takar: Bea erotikus videókat és képeket tölt fel követőinek a világhálóra, és ezért rajongói busásan meg is fizetik – írja a Bors.

Az élet úgy hozta, hogy vagy külföldön keresek álláslehetőséget vagy pedig az itthoni keresetem egészítem ki. Egy barátnőm ajánlotta ezt a munkát. Eleinte nem hittem benne, de adtam neki egy esélyt!

– nyilatkozta az érintett, aki saját maga mondta el családjának, hogy miből él. Elmondása szerint, ha a szükség úgy hozza, akkor Árpa Attilának is elárulja az igazságot:

A műsor egy adott pontján egyébként Attilának is el fogom mondani ezt a kis >>titkot<<, és a nézők is látni fogják, ő hogy reagál erre.

Majka

A rapper nemrég adta ki legújabb zenéjét, amelyet Molnár Tamással közösen írt. Az Azt beszélik a városban című, a magyar politikai elitet kritizáló dal már több mint 2 millió megtekintésnél jár. Az alkotás kapcsán Majoros a Blikknek nyilatkozott, többek között a tévés munkahelyével, a TV2-vel kapcsolatos kritikákra is reagált:

Tizenhét éve dolgozom a TV2-nél, soha nem érdekelt, hogy épp ki a tulajdonosa. Még életemben nem álltam be semmiféle politikai oldal mögé, így az ilyen véleményeket nem tudom értelmezni. Sokan dolgoznak ma Magyarországon olyan munkahelyen, aminek a tulajdonosi köre egyik vagy másik oldalhoz tartozik, de ez nem azt jelenti, hogy az illetőnek elkötelezettnek kellene lennie az adott politikai oldal felé

– nyilatkozta Majka, aki azt is elárulta, hogy bevételei nagy része a zenei tevékenységéből származik, így nincs is feltétlen szüksége a tévés fizetésére. 

Az senkit nem zavar, hogy a legnépszerűbb zenekar vagyunk Magyarországon? Tele van a naptáram, járjuk az országot az önálló koncertturnékkal, a fő bevételi forrásomat a zenei munkásságomból szerzem. Ezért sem értek egyet az efféle kritikákkal. Nekem semmi közöm ahhoz, ami a TV2 kapcsán zavarja az embereket.

Szorcsik Viki

A színésznő és kedvese, Szabó András Csuti még a TV2 Farm VIP  című műsorának forgatásán került közelebb egymáshoz, azonban románcuk hamar véget ért. Ennek okáról Szorcsik Viki mesélt az Origónak

Nyilván volt köztünk vibe, amikor bekerültünk ebbe a műsorba, de ez nem igazán tudott kiteljesedni. Teljesen különböző emberek vagyunk, nem ugyanaz az értékrendünk, nem ugyanaz a fontossági sorrend az életünkben. (...) Nem szeretném ezt tovább ragozni, de van annyi tisztelet bennem a másik ember érzései iránt, hogy ha az előbb említettek hiányoznak, akkor hátralépek 

– nyilatkozta Szorcsik. 

(Borítókép: Árpa Attila; Majka. Fotó: TV2 Sajtószoba; Papajcsik Péter/Index)