Valahogy Amerika nemzeti parkjai és természeti látványosságai baromi híresek, és a világ többi táján, így Európában is hajlamosak a turistacsalogató kiadványok szövegírói egy-egy jól ismert tengerentúli látványossághoz hasonlítani portékájukat.

Franciaország déli részén, még Provence-ban, de már az Alpok lábához eső részén van egy fantasztikus folyóvölgy, a Verdon-szurdok. Európa Grand Canyonja, ahogy azt hirdetik.

Egyrészt jó hasonlat, mert mély és látványos, másrészt rossz hasonlat, mert egyáltalán nem olyan.

Például nem egy sivatagos vidék közepén fekszik, hanem csodás erdők között, több száz méteres, sok helyen szinte teljesen merőleges sziklafalak között csorog a Verdon folyó valószínűtlenül kék vize. Ebből persze az is adódik, hogy nem is olyan széles és végeláthatatlan.

És az is, hogy 3-400 méter szintkülönbség leküzdésével az ember a folyónál lehet, ahol végighaladhat Franciaország egyik leghíresebb túraútvonalán a sziklafalak lábánál a folyónál, tíz kilométeren keresztül, két alagúton is át.

A legjobb, hogy nyáron, szezonban még buszjárat is közlekedik a túra két vége és a közöttük lévő két falu között, ahol a szálláshelyek többsége van, így ha végigértünk, az repíthet a jól megérdemelt francia bor és sajt felé.