Velvet Vakbarát Hírportál

Dzsudzsák Balázs utoljára lépett pályára válogatottként: le is húzott egy szurkolói felest

2022. november 21., hétfő 10:55 | aznap frissítve

Dzsudzsák Balázs 109., egyben utolsó alkalommal lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott játékosaként.

A Görögország elleni felkészülési mérkőzésen szinte teljesen megtelt a több mint 60 ezer fő befogadására képes Puskás Aréna. Dzsudzsák Balázs ez alkalommal lépett utoljára pályára, a 35 éves futballista csapatkapitányként vezette ki a fűre a válogatottat. A mérkőzésen végül a mieink győztek 2-1 arányban. A győztes gólt Kalmár Zsolt szerezte a 93. percben. 

Dzsudzsák Balázs sok kritikát kapott a karrierje során, vasárnap azonban egy emberként álltak mögötte az ultrák. Miután lecserélték is vastapssal köszöntötték őt, a meccs végén pedig pálinkával is megkínálták, amit a csapatkapitány örömmel elfogadott. 

Huh, barack, nagyon erős, de finom! Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok a drukkereknek azért, ahogy fogadtak, ahogy készültek a búcsúztatásomra 

– nyilatkozta Dzsudzsák, aki egy fekete, a hátán 109-es felirattal díszített pólót is ajándékba kapott az ultráktól.

A Debreceni VSC játékosa már a magyar himnusz alatt is elérzékenyült, de amikor a drukkerekhez kezdett beszélni, végképp eltört a mécses:

könnyek között vett búcsút „a világ legjobb szurkolóitól”. 

(Borítókép: Dzsudzsák Balázs búcsúzik a szurkolóktól. Fotó: Mónus Márton/MTI)

Rovatok