Mondják, a legnagyobb és igazi kalandot az első gyermek felnevelése jelenti, ám úgy tűnik, ezzel a mondással a legkevésbé sem ért egyet az a milliárdos török üzletember, aki mostanra összesen 31 gyermek édesapjának mondhatja magát. Úgy tűnik, nála nincs megállás! 

Az 57 éves Galip Ozturk nemrégiben azzal kavart hatalmas port a külföldi sajtóban, hogy kiderült róla: megközelítőleg 143 ezer fontot (60,1 millió forintot) fizetett béranyáknak, akiktől egy éven belül 21 gyermeke született. Úgy tűnik, az extrém családbővítésben a felesége, a tőle jóval fiatalabb Kristina is teljes vállszélességgel támogatja. A nő ráadásul nem mindennapi módon abban bízik, hogy élete során legalább 105 gyermeket nevelhet fel – írja a Daily Star.

Most azért cikkeznek megint erről a lapok, mert kiderült, hogy Ozturknak az előző felesége is szült gyermekeket. 

Az üzletember 2020-ban így nyilatkozott a Forbesnak:

Kilenc gyerekem van, mindnyájan Törökországban élnek és dolgoznak. A legkisebb 14 éves, a legidősebb pedig már 34. Fiatalok és energikusak, sokat segítenek nekem a cégeim működtetésében.

– fogalmazott korábban a férfi.

A Daily Star továbbá azt írja, hogy Ozturk nejének, Kristiának is van már egy 6 éves kislánya az első házasságából, aki szintén velük él – ahogy a 21 kisbabáról is együtt gondoskodnak. (Ez így 22 csemete, a 9 idősebb utóddal együtt jön ki a 31 gyermek.)

A pár első gyermeke egyébként tavaly márciusban jött világra. 

Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy családot alapítsak. A férjemnek ugyanez volt a vágya, egy nagy és boldog család. Nem sokkal azután, hogy megismerkedtünk, bele is vágtunk a babaprojektbe. 

– mondta korábban a The Sun című brit napilapnak Kristina Ozturk, akinek bizony elkél a segítség: összesen 16 dajka dolgozik nekik teljes állásban.

Borítóképünk illusztráció!