Egy 40 éves, hétgyerekes férfi esetét írta meg a Metro nevű lap Nagy-Britanniában, és a főszereplő, Tony Stevens reméli, hogy a története minél több emberhez eljut. Stevens arra panaszkodott élettársának, akit menyasszonyaként is említ, hogy éjszakánként gyakran leveri a víz, és a testsúlya is megmagyarázhatatlanul csökkenésnek indult. A férfi végül orvoshoz fordult, és elég nagy sokk volt a diagnózis: az doktor közölte, hogy Stevens összeszedett egy nemi betegséget.

Nyilván ennél több se kellett a menyasszonynak, Trishának, aki fogta, és elhagyta vőlegényét, miután kiderült, hogy az hűtlen volt hozzá. Azonban eltelt néhány hónap, és a történet egy még sokkal szomorúbb fordulatot vett.

A férfival ugyanis 2019 májusában közölték, hogy téves volt az első diagnózis, és Stevens betegsége mégsem egy nemi betegség, hanem a Hodgkin-limfómának egy igen ritka és igen veszélyes változata. A rákos megbetegedés annyira súlyos, hogy Stevens ekkor hosszabb ideig kórházban feküdt, és az orvosok azt prognosztizálták, hogy kicsi az esélye, hogy ezzel a rendkívül ritka betegséggel öt évnél tovább lehet még élni.

A tragikus hír hallatán az asszony természetesen visszatért a férfihoz, és most együtt próbálnak szembenézni a halálos betegséggel. Helyzetük azonban nem könnyű, mivel a férfi a betegsége miatt elvesztette az állását, Trisha Stevens pedig szintén kénytelen volt felmondani, mivel egész embert követel élettársa ápolása és a hét gyerek gondozása. A család az állam által nyújtott segéllyel együtt is nyomorog, ezért a Go Fund Me nevű oldalon gyűjtenek pénzt Tony Stevens gyógyászati eszközeire, hogy fájdalmait csökkenteni tudják.