Paula álnevű levélíró levelére reagálnék, amit arról írt, hogy az exek visszatérnek

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

– kezdi a napokban érkezett e-mailjét Abigél. Ő természetesen, mint mindenki, szintén álnéven szerepel itt, a Randiblog Inbox posztsorozatban, amit az ő esetében még az is indokol, hogy a szokásosnál is érzékenyebb témákat érint Abigél levele.

Paula arról írt nekünk, hogy vajon miért lehet, hogy most, hogy tartós kapcsolatban él, egyszerre 5 exe is feltűnt hosszabb csend után. Abigél válasza az, hogy valószínűleg azért, mert általában be szoktak még utólag próbálkozni, legalábbis az ő tapasztalatai ezt mutatják. Paula 5 volt kapcsolatáról számolt be, Abigél alább hármat mesél el, de jóval részletesebben és érzékletesebben. És miközben az alábbi három történetet olvassuk, végig észben kell tartani, hogy a szakítás után mindhárom férfi újra bejelentkezett, hogy esetleg folytatni kéne a kapcsolatot.

Önnek is vannak tapasztalatai a témában? Amennyiben van mesélnivalója, mi nagyon szívesen meghallgatjuk! Kérjük, írjon nekünk e-mailt az alábbi címre, ide várjuk a leveleket!

Klikkeljen ide, itt a címünk:
randi@mail.velvet.hu

Az exek mindig visszatérnek, még nem volt olyan exem, aki egyszer legalább ne próbált volna meg visszaszerezni. Így most csak a legextrémebb eseteket írom le, ami után még volt bőr az arcukon új esélyt kérni.

1.

Ez a kapcsolat nagyon szépen alakult, összeköltözés, nagy szerelem, boldogság, legalábbis a felszínen. Aztán elérkezett a nap. Az egyik ismerősünk születésnapja volt, nálunk volt a buli, barátok, barátnők, mindenki. A pasim nagyon sokat ivott, nyilván tudom, ez nem mentség semmire, csak a helyzetet illusztrálom. Szóltam neki, hogy kicsit fogják vissza magukat, miután összetörtek már egy pár vázát és kaspót. (Az üvegasztalt féltettem...) Ezután elkapta a hajamat, lerángatott a földre és rugdosott, ahol ért... Ezt két bordám, az arccsontom és az orrom bánta... A legszomorúbb az volt, hogy senki nem avatkozott közbe.

Ahogy tudtam, felálltam, elszaladtam és beszálltam egy taxiba, amivel hazamentem a szüleimhez. Szerintem nem kell magyarázni, hogy ez a kapcsolat véget ért számomra ott és akkor, számára kicsit később, mikor látta, hogy lepattannak rólam a próbálkozásai.

2.

Egy nagyon jóképű, 10 évvel idősebb, nagyon karizmatikus pasi a következő alany. Magas beosztásban dolgozik, és bárkit le tud venni a lábáról a szavaival. Már eltelt 3 hónap, és még mindig ott tartottunk, hogy randizgatunk, minden találkozásnál beültünk valahova, színházba mentünk, barátokkal találkoztunk, mert a barátait ismertem, de még nem szexeltünk! Többször hívtam, hogy jöjjön fel hozzám, de elutasított.

Egy ideig hízelgő volt, hogy nem nyomul, mert valóban meg akar ismerni, de azért ami sok, az sok... Mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy semmit sem akar elsietni. Aztán persze kiderült, hogy ő azt hitte, én a szüleimmel élek, ezért nem akart feljönni, mert ő teljesen egyértelműnek vette, hogy ilyen fiatalon biztos nem egyedül élek, ezért rá sem kérdezett. Mert ő a szüleivel él, és ezen eszében sincs változtatni, mert anyukája viszi ágyba neki a legjobb fahéjas palacsintát reggelire... Persze megkérdeztem, hogy és a család, feleség, gyerekek? Azt mondta, hogy mindenki ott fog élni, és anyukája visz mindenkinek reggelit... Itt kicsit összeomlottam, hogy mit és miért láttam ebben a pasiban.

3.

A következő kapcsolatom talán az egyik legintenzívebb volt, az első pillanattól fogva egy hullámhosszon voltunk, minden tökéletes, mígnem egyszer egy európai körutazós barátlátogató nyaralásra nem indultunk. Mindkettőnknek nagyon sok barátja élt különböző európai országokban, mindenkit meglátogattunk 1-2 napra. Az első hét tökéletes volt. Aztán megérkeztünk az egyik gyermekkori barátjához, aki nem mellesleg az üzlettársa is.

A barát nem volt otthon, de a felesége igen. A kedves hölgy egy rövid nadrágban nyitott ajtót, igen, melltartó és póló nélkül... Felül teljesen meztelenül. A kedves párom megölelte és bemutatott neki, persze nem tudtam szó nélkül hagyni, hogy ez végülis mi? Ő alapból ilyen? Mert a párom erről nem szólt előre. Azt mondta, hogy nem, csak azokkal, akiknek már kitárulkozott, és mivel én egy nagyon kedves ismerősének a barátnője vagyok, ezért én is közel kerültem a szívéhez.

Képzeljétek el, hogy végignéztem a házon, és minden fotón a házaspár volt, és minden második fotón az én párom is, néha csak az én páromról volt kép. Kérdeztem, hogy testvérek-e vagy rokonok, vagy miért csak hármukról van kép. Se szülők, se más barátok senki más sehol. A választ megkaptam, ők nagyon jóban vannak.

A különlegessége az volt a kapcsolatnak, hogy édeshármast nyomtak, miután lefeküdtünk aludni. Éjszaka felébredtem, a párom nem volt az ágyban, vártam picit, hátha a mosdóban van, de nem, hallottam, hogy valaki szexel a másik hálóban, de erre nem számítottam, vártam, aztán eszembe jutott az a két mell, amit érkezéskor láttam, és a pasimhoz dörgölőzött, és a kisördög vezetett is, hogy nézzem meg, mi történik, pedig tényleg nem vagyok féltékeny típus, de van, ami túlmegy egy határon. Arra nem számítottam, hogy a férj is ott lesz, de ott volt.

Nem akartam elrontani a mókájukat. De nem is akartam maradni, mérlegeltem, már csak egy úti cél volt hátra, az én barátnőm. Hagytam egy cetlit, amin leírtam, hogy nem tudok tovább itt maradni, láttam, mi történt a hálóban, elmentem Párizsba a barátnőmhöz, ha szeretné megmagyarázni, várom ott 2 nap múlva, amikor amúgy is tervezve volt. Kimentem a legközelebbi reptérre, az éjszakát ott töltöttem, mert reggel volt az első gép, amire volt szabad hely.

Persze nem jött utánam, nem éltünk együtt, és más városban is éltünk. Ezután képzeljétek el, nem találkoztunk, fel sem hívott, egy üzenetet sem hagyott, pedig előtte meg volt tervezve az út, előre megvettük a repjegyeket. Volt jegye Párizsba, de arra sem méltatott, hogy azt mondja, bocsánat, vagy felhívjon, semmi...

Na ezek az exek, bármilyen kalandos is volt a kapcsolat, mind előkerültek. Mindenki bocsánatot kért, magyarázkodott, bizonygatta, hogy mennyire megváltozott, hogy rájött, mekkora hibát követett el, új esélyt akartak stb.

Nincs senkim jelenleg, de még így sem mennék vissza egyikhez sem. De még egy olyanhoz sem, akivel nem volt ennyire traumatikus az élmény.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hallottam, hogy valaki szexel a másik hálóban, de erre nem számítottam

Amikor olvasónk és szerelme egy baráti párnál vendégeskedtek, a férfi eltűnt a közös ágyból, méghozzá egy édeshármas kedvéért.

23 · Feb 09, 2020 03:50pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments