43 éves férfi vagyok. Ezt a sztorit valószínűleg nem egy ilyen blogban kéne írásban elmondanom csak úgy bele a világba. Hanem szóban kéne elmondanom egy konkrét embernek, mert őt érinti elsősorban (a feleségemet), de egyelőre nem tudtam rávenni magam, hogy neki elmondjam. Talán ha most itt kiírom magamból, az egy főpróba lesz ahhoz, hogy leültetem a feleségem és elregélem az elmúlt egy hetemet. Egyelőre nem tud semmit. Remélem. De ha véletlenül rábukkan erre és valahogy rájön, az talán csak jobb. Akkor azt üzenem, hogy bocsánatot kérek és ha még nem tettük volna meg, akkor beszéljük meg most!

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Egy ilyen bevezető után kell mondanunk, hogy az alábbi levél beküldőjének keresztneve igazából nem Egon, csak nálunk álnéven szerepel? Egon egy titkot oszt meg nálunk, mint korábban már annyian: a Randiblog Inbox erre különösen alkalmas, mert az álnévadás mellett a levelekből mindig kigyomlálunk vagy megváltoztatunk minden olyan adatot, amiből a szereplőkre rá lehet ismerni.

Egon maga nem használja a nyitott kapcsolat szót a levelében, de mondhatjuk, hogy egy ilyenben kapcsolatban él – manapság már ez sem olyan ritka, legalábbis a hozzánk érkező levelek szerint nem az. A témája azonban elsősorban mégsem ez, hanem a nemi betegségek, amikről valóban nagyon kevésszer volt eddig szó itt a Randiblogban. Nem könnyű téma, azonban előfordulhat, hogy önnek is van tapasztalata vagy véleménye ezzel kapcsolatban. Ha így van, kérjük, ossza meg ön is, nálunk név nélkül megteheti! A címünket a poszt legalján és a következő dobozban találja.

Van mondanivalója? Írjon nekünk! randi @
mail.velvet.hu

Kész sablonházasság a mienk, azzal a két nagy különbséggel az átlaghoz képest, hogy 1.) relatíve fiatalon házasodtunk össze, és hogy 2.) nem váltunk el, amikor a gyerekek megszületése után lassan, de biztosan kezdett fogyni a szex a kapcsolatunkból. Ehelyett egyszercsak kiderült, hogy mindketten félreléptünk. Mégis együtt maradtunk. Ez egy külön levél lehetne, de most nem erről akarok írni, a lényeg a lényeg, hogy szeretjük egymást, boldogok vagyunk együtt továbbra is, van egy tök jó életünk. Megbeszéltük, hogy belefér, ha néha a házasságon kívül kalandozunk egyet.

Az a szabály, hogy a kalandozás csak szexről szólhat, ha egyikünk beleszeret valaki másba, akkor azonnal szól. Ilyen még nem volt. Ezért évek óta nem is beszéltünk erről, csak csendben vannak alkalmak, amikor egy este későn jön haza vagy én utazom el meló miatt, és sejtem, hogy most leakasztott valakit a Tinderről. Gondolom, ő is érzékeli ezt velem kapcsolatban valamilyen szinten. Biztos baj, de nem szoktunk semmit megbeszélni ebből. A gyerekeink elég nagyok már, nem olyan nehéz megszervezni. Nem szoktunk féltékenykedni, és minden este összebújva alszunk el. Szex is szokott lenni: egy-két havonta egyszer. Szeretném, hogy nekem ez elég legyen, de nem elég. Egyértelműen neki sem. Bár feltételezem, hogy én többször lépek félre, mint ő. Ez azonban csak feltételezés, nem szoktuk megbeszélni. Mindenki boldog így. Minek firtatni?

A munka miatt egy konferencián voltam egy hete, ott úgy alakult egy este, hogy felvittem egy lányt a szobámba. Másnap haza.

További két nap múlva furcsa viszkető-bizsergő érzés. Este veszem le az alsógatyámat, egy egyértelműen gyanús folt van benne. Ekkor aggódni kezdtem. Másnap reggel arra kelek, hogy genny csordogált a farkamból egész éjjel. Megvan A légy című horrorfilm? Úgy éreztem magam, mintha az történne velem. Kurva gusztustalan volt. És sokkal jobban viszketett, fájt. Belül, a húgycsövem. Azonnal zuhany, aztán barátkoztam egyet a Guglival, az internetről úgy tűnt, hogy tripperem van. Este tudtam csak elmenni orvoshoz, megvizsgáltak, kiderült, hogy valóban az. Esetleg klamidiával együtt. Kaptam antibiotikumot azzal, hogy legalább egy hétig ne szexeljek.

Másnap reggelre a fájdalom-viszketés javult, de a horrorfilmbe illő jelenet megismétlődött keléskor. Ráadásul úgy, hogy a feleségemre ébredek, hogy kikel mellőlem az ágyból, és átmegy a konyhába, én meg ottmaradok egyedül az ágyban, leellenőrzöm magam és… broáf. Rá lehet keresni a neten, nagyon guszta fényképek vannak.

Azóta még egy nap eltelt, ma reggel már nem volt genny, a húgycsövemben érzem még néha az égő-viszkető érzést, főleg, ha vizelek, de elég egyértelműen múlófélben van a dolog. Meglepett, hogy a doki milyen érzelemmentesen beszélt erről, miközben én úgy éreztem, hogy az egész életem dől éppen össze és veszélynek tettem ki, akit a legjobban szeretek. Nekem az jött le , hogy a doki úgy van vele, elkaptam egy bacit, kell rá az antibiotikum és kész, ugyanolyan betegség, mint a többi. Gondolom, végtelen ilyen esetet látott már életében, neki a napi rutin, hogy jön hozzá valaki nemi betegséggel, ő meg meggyógyítja. Semmi különös. Én nem tudok így hozzáállni.

Az orvos azt is mondta, hogy ha volt több partnerem az elmúlt időszakban, őket tájékoztassam, amire magamtól is rájöttem. Csak a lányt, akitől nyilván elkaptam, azt se tudom, hogy hívják, semmilyen módon nem tudom már elérni. Egy egyéjszakás kaland volt. A feleségemmel pedig két hónapja szexeltünk utoljára, szóval nyilván nem kaphatta el tőlem csak azért, mert mellette aludtam az ágyban. De ettől még borzalmas ebbe belegondolni, hogy velem ez történik, ő pedig gyanútlanul alszik mellettem az ágyban és megsimogatja a hátam felkeléskor. Egyáltalán nem jellemző rá, hogy szexet kezdeményezzen, természetesen tegnap kezdeményezett. Kicsit meglepődött, hogy egy mozdulattal jeleztem, hogy most inkább ne, de ennyiben maradt a dolog.

Azt olvassa az ember, hogy a nemi betegségekhez stigma társul. És tényleg. Iszonyatosan szégyellem magam. Már csak azért is, hogy negyvenvalahány évesen elkapok egy ilyet, ami a bőrükbe nem férő, tomboló hormonokkal rendelkező, berúgva dugó huszonévesek gondja kéne, hogy legyen alapesetben. Gondolom.

De főleg szégyen, hogy a feleségemet kitettem egy ilyennek. Miközben az is előfordulhatott volna ugyanígy, hogy nem trippert kapok el, hanem influenzát, és azzal sokkal könnyebben megfertőzhetem a feleségem, és ha meg is fertőztem volna, akkor se érezném a szégyent, amit most érzek. Az is előfordulhatott volna, hogy ő kap el valamit. De ez mi lett volna, ha…? Nincs sok értelme. Én kaptam el, az én felelősségem. Azért jutott eszembe a Randiblog, mert itt annyian írnak mindenféle kapcsolaton kívüli szexről, de arról nem szokott szó lenni, hogy bárki bármit elkap. Nekem sikerült.

A szégyenen kívül azt érzem, hogy el kell mondanom a feleségemnek. Aztán a kisördög azt mondja, hogy: mit javítana a helyzeten, ha elmondanám? Joga van tudni, gondolom. De mit tudna kezdeni az információval azon kívül, hogy hányingert kap? Azt is érzem, hogy nagyon elment a kedvem a további kalandozásoktól. Remélem, ez így marad életem végéig. Azt is érzem, hogy nagyon nehéz, hogy választani kell a feleségem és vágyaim közül. Mi abban maradtunk közösen, hogy belefér, ha a másik helyett néha a saját élvezetünket választjuk. Most úgy érzem, hogy néha mégse fér bele.

U.i.: azzal a bizonyos lánnyal kotont használtunk, de csak a közösüléshez. Az előjátékhoz nem.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!