Nem gondolta volna, hogy ez ennyire látszik

Szeretem olvasni a rovatukat, mert érdekes történetek vannak benne, és jó érzéssel tölt el, hogy vannak olyan emberek, mint én.

Köszönjük a bókot és hadd tegyük hozzá: mi is nagyon szeretjük csinálni a Randiblog Inbox rovatot. Ebben a posztban Alen álnevű olvasónk levele kerül sorra. Alen hosszabb ideje agglegény, de nemrégiben megindult valami közte és egy kolléganője között. A munkahelyi kapcsolatok mindig különösen nehezek, hát még abban a felállásban, amiről itt szó lesz. Ön is volt már hasonló helyzetben, mint Alen? Ön mit tett? Ha van kedve mesélni, kérjük, meséljen! Az ön levelét, az ön történetét is várjuk a Randiblog e-mailcímére, írhat akár most rögtön!

„A történetem hasonló, mint az Amaranta álnevű levélírónak. De ne is rohanjuk ennyire előre, mert sok olyan kicsi infó van még, amit nem árt tudni rólam.  Sajnálatos módon már alulról súrolom a harmincat. Az életem folyamán elég sok olyan dolog történt, ami hatással volt a személyiségemre és a lelkemre (negatívan pechemre). Részben ezek miatt egy ideje már nem volt senkim (nagyjából 6 éve vagyok szingli).

Az életem első szakaszában leginkább egyoldalúak voltak a szerelmek. Mindig elutasításokat kaptam, mert nem voltam gyerekként az a kölyök, akit annyira megrohamoztak volna a lányok. Teltek-múltak az évek és végül összejött az első kapcsolatom. Ennek viszonylag hamar vége lett, majd utána jött még egy rövidebb, végül egy hosszabb. A hosszabb sajnos nem volt a legjobb. Teljesen leamortizált, mind lelkileg, mind pedig fizikailag. Utána jöttek még olyan csapások, amik kicsit komolyabbak voltak egy rossz kapcsolatnál. Végül teljesen bezárkóztam.

Közben persze szépen lassan változtattam itt-ott a külsőmön. Elkezdtem folyamatosan edzeni, amit a mai napig is csinálok. Ennek eredményeként már elég jó kiállású ember lett belőlem. Minden változásom ellenére a belső dolgok nem javultak. Továbbra is tele vagyok önbizalomhiánnyal és problémákkal, amiket egyszerűen nem tudok megoldani.

Milliószor megkaptam, hogy regisztráljak társkereső oldalakra, melynek végül eleget is tettem. Az ott megismert emberek nem is veszik a fáradtságot, hogy bármilyen módon kommunikáljanak a másikkal. Mindenki egyszerűen eltűnik és meg sem próbál ismerkedni, ami egy ismerkedős oldalon elég érdekes. Ilyenkor persze mindig magamban keresem a hibát, mert ahogy a nagy bölcsek mondják, ha azt látod, hogy körülötted mindenki hülye, akkor valószínűleg te vagy az.

Mivel minden próbálkozás sikertelen volt, így eldöntöttem, hogy inkább lefoglalom magam a munkával és a hobbijaimmal. Több munkahely után találtam egy olyat, ami talán kicsit kényelmesebb volt, mint az előzőek. Egy irodában találtam helyet, adatrögzítőként. Itt találkoztam azzal a lánnyal, akiről ez az egész történet szól. Teljesen olyan volt, mint amilyet elképzeltem magamnak. Mondhatni, hogy tökéletes.

Rögtön a második napon már egymás közelébe kerültünk és beszélgettünk. Akkor nyilván még semmi olyat nem éreztem, mivel először találkoztunk. Nem sokkal később kiderült azonban, hogy van barátja. Itt nálam azonnal stop volt és maradtam a mi csak kollégák vagyunk dolognál. Nem akartam soha kapcsolatokat szétszedni, így most sem szándékoztam.

Teltek a hónapok, és úgy tűnt, hogy működik is ez a dolog. Aztán történt valami, ami az egészet belobbantotta. Egy közös pakolgatás alatt többször összeért a kezünk, és éreztem valami olyat, amit azelőtt soha. Szikrát, kémiát vagy ki hogyan nevezi. Furcsállottam, és gondoltam, megint csak a régóta tartó szingliség szórakozik az agyammal, meg gondoltam, az én szerencsémet ismerve ez úgyis csak egyoldalú dolog.

Aztán jöttek a furcsábbnál furcsább jelek. Egyre sűrűbben kérte a segítségemet, ha nem talált meg valamit, és a semmittevős időszakokban egyre többet beszélgettünk. Feltűnt, hogy teljesen máshogy viselkedett a közelemben. Az események akkor gyorsultak fel a legjobban, mikor kiderült, hogy el fogok menni, mert összejött egy másik lehetőség, ami kicsit testhezállóbbnak tűnt.

Amint megtudta, hogy elmegyek, azonnal felpörögtek az események. Először próbálta rám kenni, hogy biztos nagyon tetszik nekem, és nagyon fog nekem hiányozni és még sorolhatnám. Aztán elkezdtem nézni az arcán a jeleket, amik egyértelművé tették, hogy tetszem neki. Amint egyszer ezt felhoztam, kiugrott a nyúl a bokorból. Elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy ez ennyire látszik, és hogy milyen kellemetlenül érzi most magát. Közöltem vele, hogy nincs mitől félnie, mert nem fogom szétszedni a barátjával, de mindenképp jó volt tudni, hogy nem csak én meséltem bele a dolgokat, hanem valóban kölcsönös volt a vonzalom.

A dolgok ismét kicsit gyorsabban kezdtek el pörögni. Ahogy közeledtünk a lelécelek időponthoz, egyre inkább mélyült és bonyolódott minden. Lassan már messengeren is sokat beszélgettünk. Többször próbáltam kideríteni, hogy mégis mi lesz ebből, de ő nem mert lépni. Azt mondta, hogy szereti a barátját és nem akar neki fájdalmat okozni, valamint fél attól, hogy amit érez irántam, csak testi dolog. Végül eljött a pillanat, mikor kiléptem. Még utoljára beszélgettünk egy nagyot, aminek végül ugyanaz lett a vége (nagyjából bizonytalanság).

Rengetegszer átrágtam ezt a témát barátokkal, családtagokkal, de szinte mindenki ugyanazt mondta: állítsam választás elé. Rángassak ki belőle egy döntést. Én végül részben ezt tettem. Nem kerestem a társaságát a neten. Nem beszélgettem vele, hagytam, hogy ő keressen. Egyszer még beszélgettünk, de aztán nem volt több. Úgy vettem, hogy mivel még mindig kapcsolatban van, így ezt vehetem egy döntésnek. Gondoltam, hogy lassan elmúlik nála, és én is tovább tudok lépni.

A minap azonban visszamentem látogatni a régieket és vele is találkoztam. Amit az arcán láttam, az ismét azt mutatta, hogy még mindig szeret... És a szemeiben láttam a szomorúságot is egyben. Egy nagyon kedves volt kolléganőm/barátom azt mondta, hogy mindenképp beszéljek vele, de én továbbra is kötöm az ebet a karóhoz. Az, hogy még mindig a barátjával van, az egyértelmű válasz a kérdésemre.

Hogy mi is a lényege a történetnek? Nem tudom. Azzal, hogy ezt leírtam, remélem nekem is kicsit könnyebb lesz. Azzal, hogy ti, akik hozzám hasonlóan pechesek vagytok, elolvassátok ezt, és talán látjátok, hogy nem vagytok egyedül. Van még legalább egy ember, aki szenved a hétköznapjaiban, és aki egy olyan világban él, ahol párok vesznek körül egy magányos lelket és aki mindig csak zárt ajtókat talál – legyen az párkapcsolat vagy karrier.”