Kevés olyan helye van a lakásnak, ahol annyi a bacilus, mint a konyhapadlón: a WC-csésze, a konyhai lefolyó és a házikedvenc etetőtálja után itt gyűlik össze a legtöbb piszok – por, ételmaradék, folyadékok –, amelyek baktériumok százezreit tartalmazzák. A padló tisztán tartása ezért az egészséges lakókörnyezet fenntartása miatt is nagyon fontos.

Az Arizonai Egyetem egyik tanulmánya szerint cipőtalpunkon körülbelül 421 ezer különféle baktérium él. Ezek jórésze a padlóra kerül, kiegészítve a már ottlévő port, ételmaradékot, folyadékokat. Vagyis a takarítás tényleg nemcsak arra szolgál, hogy csillogóan szép legyen a padló, hanem az egészséges életkörülmények megteremtéséhez is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a padlóra valami dísztárgyként kellene tekintenünk. A padló azért van, hogy a legkülönfélébb élethelyezetekben kiszolgáljon bennünket. Akkor is, ha kisgyerekek szeretnék a felületén kipróbálni az új zsírkrétájukat; ha jönnek a barátok, rokonok egy szülinapi bulira, vagy csak azért, hogy az ebédlőasztal körül jöjjön össze a család; vagy a mindennapok során, amikor a konyhában óhatatlanul lepottyan valami a padlóra, kilöttyen az olaj.

via GIPHY

Egy másik tanulmány szerint a konyh padlóján több a bacilus, mint a fürdőszobapadlón. Az emberek fel és alá járkálnak a lakásban, ilyenkor felkavarják a padlón, illetve a szőnyegen lévő port, így a szennyeződés a levegőbe kerül. Ebben a porban pedig több a baktérium, mint ami a szellőztetőkben összegyűlik, és meghaladja a kinti levegőben keringő bacilusok számát is.

Mivel a padló vonzza a legtöbb bacilust és vírust – jóval többet, mint az ajtókilincsek, és a WC ülőkék –, ezért nagyon fontos, hogy mindig tisztán tartsuk. Takarítással minimálisra csökkenthetjük a szállóporban lévő baktériumok számát, így tudunk egészséges lakókörnyezetet biztosítani magunknak.

Tippek, trükkök

A Quick-Step szerint az alábbi egyszerű tippek betartásával minimális fáradtsággal tarthatjuk tisztán a padlónkat és egyben gondoskodhatunk arról is, hogy az megtarthassa eredeti, újkori állapotát.

  1. Kezdésként érdemes összekészíteni az összes szükséges takarító eszközt, hogy később ne kelljen megszakítani a munkát azért, hogy elővegyünk valami hiányzó dolgot. Ez akár el is térítheti a figyelmünket az előttünk álló feladattól.
  2. A felmosórongy csak nedves legyen, soha ne csöpögjön a víztől.
  3. Dörzsölő szemcséket tartalmazó tisztítószert soha ne alkalmazzunk, mert ezek használatától elmattul a padló.
  4. Ha makacs, leragadt szennyeződéssel találkozunk, mint amilyen a rágógumi, vagy valamilyen ételmaradék, érdemes megvárni, amíg ezek teljesen megszáradnak. Ezután óvatosan megkaparva könnyen feljönnek.
  5. A padlót vagy csempét mosva a rongyot hosszanti irányba mozgassuk, ezzel elkerülhetők a száradási csíkok.
  6. A homokszemcsék, egyéb apró, kemény és éles szennyeződések felsérthetik a padló (fa, laminált, vinyl) felületét. Jobb megelőzni az ilyen sérüléseket azzal, hogy a bútorokat felemelve mozgatjuk, illetve bútoralátétet, padlófilcet ragasztunk a lábukra.

(Borítókép: padlótisztítás. Illusztráció: Getty Images)