Ebben a posztban az amerikai Brian Turner fotóit lehet megnézni és az ő sztoriját lehet elolvasni. A San Diego-i fiatalember 15 éves kora körül kezdett el komolyabban edzeni, nyilván már ekkor önbizalomhiánnyal küszködött, ezért szeretett volna feltűnően izmos lenni. Az ezt követő években azonban rendkívül pattanásos lett a bőre, és ez tovább rombolta az önbizalmát, hiába edzett rengeteget, és evett többek között rengeteg tejterméket, illetve ivott kb. egy gallon (azaz 3,7 liter) tejet egy nap, hogy minél inkább növekedjenek az izmai.

A pattanásai nemcsak csúnyák, hanem fájdalmasak is voltak, Turner azt mondja, állandóan fájt a bőre, egy párnára ráfeküdni is kellemetlen érzés volt neki. Orvoshoz fordult, aki felírt egy pattanás elleni szert, de a kúrának semmi hatása nem volt. Turner összesen hét évig szenvedett a bőre miatt, amikor az orvos javaslatára egyszer úgy döntött, egy időre elhagyja a tejtermékek fogyasztását. Pár napon belül javulni kezdett a bőre, majd amikor a pattanásai teljesen eltűntek, úgy döntött, visszaállhat a tejtermékek fogyasztására. A bőrproblémái rögtön újra jelentkeztek.

Ezek után Turner végül úgy döntött, hogy sosem fogyaszt több tejterméket, sőt, a húsevést is elhagyja, így átállt a teljesen vegán életmódra. Azzal, hogy idő közben a haját is megnövesztette, a külseje annyit változott, hogy szinte alig lehet ráismerni.

Eredetileg azért lettem vegán, hogy javuljon a bőröm, de most már ez van összhangban az alapértékekkel, amikben hiszek. Bárkinek ajánlanám a vegánságot, akinek pattanásos bőre van, mert az egyik leggyakoribb és legáltalánosabb, hogy a tejtermékek okozzák a pattanásokat

– idézi Turner nyilatkozatát a Daily Mail. A fiatalembert Instán is lehet követni, itt, szavazni pedig alább, a szavazócsíkkal lehet róla.

353
384