Nyár elején tartóztatták le Danny Mastersont, aki a vád szerint legalább három nőt megerőszakolt, amit a 

Szcientológia Egyháza  segített neki hosszú éveken át titokban tartani. Az Azok a 70-es évek show színészének ügye hamarosan tovább folytatódik, annak ellenére, hogy Masterson ügyvédje megpróbálta elkaszálni a további tárgyalásokat, írja a Page Six.

A színész ügyvédje arra hivatkozva próbált meg idejekorán véget vetni Maesterson perének, hogy a bemutatott bizonyítékok túl régiek (a férfi erőszakoskodásai elvileg 2001 és 2003 között történtek). A bírót azonban nem hatotta meg ez az érvelés. 

Mastersonra, ha bűnösnek ítélik, akár életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhatnak, de addig is szabadlábon védekezhet, mivel kifizette a 3,3 milliós (több mint egymilliárdos óvadékot). Emellett a büntetőügye mellett egy polgári peres eljárás is zajlik ellene, amelyben a vád lényege, hogy megpróbálta elhallgattatni mindazokat a nőket, akik ebben az eljárásban erőszakkal vádolták.