A mai napon sem maradhat ki a szokásos hírösszefoglaló, melyben a hazai hírességekkel kapcsolatos legfrissebb és legérdekesebb történéseket írjuk le röviden. Íme a hét utolsó hírösszefoglalója!

Azahriah úgy érzi, változtatni kell

Mint azt a Velvet is megírta, múlt héten futótűzként terjedt az interneten és hatalmas felháborodást keltett az a szexvideó, amely a népszerű magyar énekesről, Baukó Attiláról, azaz Azahriah-ról készült a Szolnoki Palacsintafesztiválon. A fiatal énekes az egyik rajongójával szexelt a színfalak mögött, egy toitoi vécénél. Tette ezt úgy, hogy barátnője, Luna éppen Mallorcán pihent, de a kínos felvétel hozzá is eljutott. Azahriah a történtek után a közösségi oldalán próbált magyarázatot adni a történtekre. Most hasonló poszttal jelentkezett: mint mondja, a jövőben redukálni fogja a közösségi megjelenéseit.

Olvashattok a botrány következményeiről,amelyek már megtörténtek, nem én fogok bárki mással szemben szankciókat hozni. Nem azok a hallgatóim, és testvéreim fogják megszenvedni ezt, akik majdhogynem a legnagyobb támogatást nyújták most nekem.(...) Bár az jogos, hogy a közösségi szereplést redukálni fogom, de nem tünök el teljesen, csak a szükségtelen megnyilánulásokat offolom, hogy a zenéimre koncentráljak

– tudatta az énekes a 24 órán át elérhető Instagram-történetében, figyelt fel rá a Ripost.

Rácz-Gyuricza Dóra 11 kilót adott le szülése óta

Hat héttel ezelőtt adott életet első gyermekének Rácz-Gyuricza Dóra, aki férjével, Rácz Jenővel boldogabbnak tűnik a kis Kamilla születése óta, mint valaha. Az influenszer azonban azt már a várandóssága idején sem tagadta, hogy megijedt a pluszkilóktól, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a terhesség alatt felszedett kilókat leadja.

Még 9 kiló van rajtam, de inkább annak örülök, hogy már lement 11. Szénhidrátcsökkentett diétát ajánlok és testmozgást. Eddig nem edzhettem semmit, de azért nagyokat sétálunk Kamillával minden nap

olvasható a fiatal anyuka 24 órán át elérhető Instagram-történetében, amire a 24.hu bukkant rá.

Egyéb hírek

Berki édesanyja: Pamelával és Mazsival együtt neveljük fel Krisztián gyermekeit

Tegnap délután végső nyugalomra helyezték Berki Krisztiánt. A médiasztár édesanyja, Júlia számára még most is felfoghatatlan a médiasztár három héttel ezelőtti halála. Júlia asszony nehezen dolgozza fel gyermeke elvesztését, ám mint kiderült, az boldoggá teszi őt, hogy unokáit, Natasa Zselykét és Emma Katerinát gyakran láthatja.

Az életem legnehezebb napja, hogy a fiamat eltemetem, nem akarom tudomásul venni, hogy nincs többé. Várom, hogy megcsörrenjen a telefon és belenevessen úgy, ahogy mindig nevetni hallottam. Hogy azt mondja, hogy csak viccelt... Az eszem persze tudja, hogy ez már sosem fog megtörténni. Egyetlen reményszikrám van csak, az unokáim. A két csodás kislány! Pamelával és Mazsival is nagyon jó kapcsolatom van, a tragédia óta mindketten támogatnak érzelmileg. Valahol olvastam, hogy azt nyilatkoztam, hogy Mazsi belefogyott a gyászba, de ez nem igaz, nem is találkoztam vele egy hónapja... Csak telefonon beszélünk. A lényeg – tette hozzá a gyászoló édesanya – a kis unokáimmal akkor találkozhatok majd, amikor csak akarok

– mondta a Borsnak Berki Krisztián édesanyja.

Mindennél jobban vágyom arra, hogy együtt lehessek velük, hogy lássam őket cseperedni. Pamelával és Mazsival azt beszéltük, hogy közösen neveljük majd fel Krisztián gyermekeit, akikben tovább él a fiam lelke. Ha velük leszek, mindig ott lesz a kisfiam is közöttünk. És ez olyan jó érzéssel tölt el

– tette hozzá elérzékenyülve a nagymama.

Jakupcsek Gabriella távozik az ATV-től

Négy év után otthagyja az ATV-t Jakupcsek Gabriella. Úgy tudni, közös megegyezéssel távozik a csatornától.

Négy sikeres közös év után úgy döntöttünk, hogy ősszel nem készítünk új adásokat Jakupcsek Gabriella eddigi műsoraiból. A közérzeti talkshow műfajt, amit ő képvisel, pihentetni szeretnénk, mivel csökkenő nézettséget hozott

– mondta a Blikknek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója. A Jakupcsek Plusz eddigi adásainak ismétlése továbbra is látható lesz az ATV Spirit csatornán.

A lapnak Jakupcsek Gabriella is megerősítette a hírt. Mint mondja, nyitott az új dolgokra.

Valóban, mostantól szabadúszó leszek. Szerintem egy ilyen közérzeti talkshow komoly értéket képviselhet, sőt, helye is van a magyar televíziózásban, így a csapatom és én bármikor készen állunk egy ilyen típusú műsor folytatására, mert elképesztő mennyiségű történet van a tarsolyunkban. Valóban remek négy év volt, közös siker, szívügyem volt ez a műsor, de most nyitott vagyok arra, hogy máshogyan folytassam

– magyarázta a tévés.

Szabó Zsófi videóklipben tűnik fel

Az Irigy Hónaljmirigy legújabb videóklipjében tűnik fel Szabó Zsófi. A műsorvezetőnő, aki nemrég bontotta fel jegyességét Shane Tusup amerikai edzővel, főszerepet játszik majd a klipben. A rajongók közül többen is úgy vélik, hogy a zenekar ezúttal a VALMAR  Úristen című dalát parodizálta ki, írja a Bors .

A klip vasárnap debütál, tudatta Papp Ferenc, az Irigy Hónaljmirigy zenésze.

Szunai Linda kutyasétáltatás közben ismerte meg párját

Újra foglalt Szunai Linda szíve. A 2011-es Miss Hungary győztese tavaly decemberben vált el férjétől, Pétertől. Házasságuk másfél évig tartott, ám a szakítás okait nem árulták el. Az egykori szépségkirálynő azonban nem kesereg, és már nem is szingli: új párját, Bencét fél évvel ezelőtt ismerte meg, írja az nlc.hu.

Egy lakóparkban laktunk és kutyasétáltatás közben találkoztunk először. Ebben a lakóparkban nagyon jó társaság verődött össze és így ismertem meg őt is. Ezután sokszor találkoztunk egymással kutyasétáltatás közben és így jöttünk össze végül

– mesélte az RTL Klub Reggeli című műsorában.

ALKATA MIATT BÁNTOTTÁK BALÁZS ANDIT

Az iskolai zaklatásból Balázs Andrea színésznőnek is kijutott. Iskolatársai kinevették, amikor arról beszélt, hogy színészi babérokra szeretne törni. A gyerekek úgy vélték, alkata miatt ezt az álmot úgysem tudja megvalósítani.

Kamasz koromban én is kaptam bántó szavakat, amiket sokszor a szívemre vettem: "csúnya", "undortó", "kövér disznó", "béna, "buta", "gusztustalan". Amikor elmondtam, hogy színész szeretnék lenni, kinevettek és azt mondták: "Úgysem sikerül!", "Pont te??", "Ilyen alkattal? Ugyan...". Emlékszem, mennyire rosszul esett akkor. Aztán rájöttem lassan, hogy akik bántnak, ők vannak a legnehezebb helyzetben. Nem velem van a baj!

– mesélte a színésznő egy Instagram-videóban, amiből a Bors idézett. 

Metzker Viktória megtartotta a lánybúcsúját

Hamarosan férjhez megy Metzker Viktória. Hazánk legtöbb szakmai díjjal kitüntetett DJ-je június 2-án köti össze életét szerelmével, Gabival, akivel gőzerővel készülnek a nagy napra. A lemezlovas és a BSW frontembere tavaly májusban döntöttek úgy, hogy egybekelnek. 

Egy másik bejegyzéséből az is kiderült, hogy a szőkeség nagyon kimerült már a sok esküvős teendő miatt.

LEÁNYBÚCSÚM. Nagyon köszönöm a szervezést és csajok, hogy megleptetek!!! Imádlak titeket!!!

– írta a csinos lemezlovas, akinek posztját lapozni is lehet. Metzker buliján DJ Yamina és Miss Mood is ott volt.

Hajával hódít Majoros Hajnalka

Elmondása szerint kísérletező típus, ezért nemrég stílust váltott Majoros Hajnalka. Az egykori playmate úgy fogalmazott, egy ideje szereti rózsaszínben látni a világot, utalva ezzel arra, hogy hosszú szőkés tincseit rosegold árnyalatúra festette, ami maximálisan elnyerte követői tetszését.

Ezzel a mai hírösszefoglaló végére értünk, viszlát!

(Borítókép: Azahriah, Getty Images; Rácz-Gyuricza Dóra, RTL Klub, Bielik István)