Az egykori élsportoló a koraszülöttek világnapja kapcsán idézte fel, mit élt át, amikor gyermekei – Gréti és Vilmos – a vártnál korábban látták meg a napvilágot.

Még ma is összefacsarodik Erdei Zsolt szíve, amikor fel kell idéznie, hogy gyermekeinek – Grétinek és Vilmosnak – milyen nehezen teltek életük első hónapjai.

Természetes, hogy a szülő aggódik, amikor tudja, hogy gyermek érkezik a családba. Ugyanúgy aggódtam az anyukáért, ahogy a gyerek egészségéért. Ilyenkor semmi másra nem tud gondolni az ember, csak arra, hogy mindenki rendben legyen, és ne lépjen fel komplikáció. Sajnos nálunk ez nem így volt

– mondta a 95.8 Sláger FM-en az egykori ökölvívó, akinek mindkét gyermeke korábban érkezett a vártnál.

Gréti esetében életmentő műtétet kellett végrehajtani, a 27.hétre érkezett 920 grammal. Mikor megláttam az inkubátorban, majdnem szívinfarktust kaptam. A gépek hangja, ahogy a kis testéből kilógtak a csövek... Szörnyű volt így látni. 63 napot töltött a kórházban, ahol mindvégig mellette voltunk. Amikor már lehetőség volt rá, fogtuk a kis kezét, beszéltünk hozzá, sőt még énekeltem is neki. Biztos vagyok benne, hogy érezte, hogy ott vagyunk vele

– idézte fel a kezdeteket Erdei, akinek fia születésekor sem ment minden zökkenőmentesen.

Vilmos a 29. hétre született meg, 1480 grammal. Hat hét után hagyhattuk el vele a kórházat. Hosszú út volt, mire magunk mögött hagyhattuk ezt az egészet, de szerencsére végül minden jóra fordult. Stramm gyerek lett mindkettőből

– áradozott gyermekeiről a híresség a Sláger Reggel műsorvezetőinek.