Talán nem is olyan meglepő, hogy Gordon Ramsay gyerekeinek vasszigor mellett kell felnőnie, hiszen a Michelin-csillagos sztárszakács – ahogy az a főzéssel kapcsolatos tévéműsoraiból kiderült – a konyhai dolgozóit is terrorban tartja. Ramsay azt akarja, hogy csemetéi életrevalók legyenek, ezért nem kényezteti el őket.

A gyerekeknek – a 23 éves Megannak, a 21 éves ikreknek, Jacknek és Hollynak, a 19 éves Matildának és a 2 éves Oscarnak –szigorú szabályokhoz kell tartaniuk magukat, legalábbis addig, amíg ki nem repülnek a családi fészekből. Ezekről a szabályokról a Daily Star gyűjtése nyomán írunk.

Nem veszi őket a szárnyai alá

Bár Ramsay több éttermet is vezet, esze ágában sem lenne a gyerekeinek állást adni, nem akarna velük együtt dolgozni. A séf azt mondja, ha csemetéinek mégis ilyen ambícióik lennének, más éttermébe nyugodt szívvel engedné őket.

Határozott vagyok és tisztességes. Mindent megadok nekik, amire szükségük lehet, de ennél többet ne is várjanak tőlem. Én biztosan nem adok nekik munkát, nem venné ki jól magát a dolog. Ha séfnek akarnak menni, fogják magukat és menjenek el máshoz. Tanuljanak valami újat és tegyék jobbá az éttermeimet.

– szögezte le Ramsay.

Nem örökölnek semmit

A sztárszakács azt mondja, semmit nem hagy a gyerekeire, ha meghal. Bár vagyonát 162,1 millió fontra (67,8 milliárd forintra) becsülik, Ramsay nem akarja a nehezen megkeresett pénzét csak úgy az utódokra hagyni.

A vagyonomat biztosan nem a gyerekeim öröklik, és ez nem azért van, mert gonosz lennék. Egyszerűen csak nem akarom elkényeztetni őket. A feleségemmel, Tanával abban maradtunk, hogy lakást venni segítünk nekik, de csak az ár 25 százalékát álljuk. 

– magyarázta a séf, aki inkább jótékonysági szervezetekre hagyná vagyonát.

Nem repülnek az első osztályon

A családfő azt szeretné, ha gyerekei szerények lennének, ezért ha külföldre utaznak, sosem az első osztályra foglal nekik jegyet. Amikor ezt 2017-ben bevallotta, hatalmas felháborodást váltott ki.

Ezek a kis rohadékok a közelembe se legyenek a repülőn, mert aludni akarok. Kidolgoztam a belemet, hogy az első osztályon utazhassak. Az ember jobban megbecsüli ezeket a dolgokat, ha magának kellett megdolgoznia érte.

– fogalmazott.

Vegetáriánusnak nincs hely a házában

Ramsay az étkezésekbe is beleszól: annyira rajong a főzésért, hogy cseppet sem örülne, ha valamelyik gyereke vegetáriánus lenne.

Ha valamelyik gyerekem mégis úgy döntene, hogy nem akar többé húst enni, akkor biztosan kivégeztetem. 

– viccelte el a dolgot a szakács.

Nincs káromkodás

Bár Ramsay jól ismert arról, milyen félelmetes és arcpirító tud lenni, amikor üvöltve káromkodik, a csúnya szavakat azonban a gyerekeitől nem tűri el.

A káromkodás a munkámhoz tartozik, ez így lesz, amíg csak élek. A gyerekeim is tudják, hogy gyakran szitkozódom, de nekik nem engedem. Az én házamban nincs helye káromkodásnak. 

– jelentette ki az ötgyermekes apuka, aki azt sem hagyja porontyainak, hogy:

  • ismert emberekkel randizzanak vagy bonyolódjanak románcba, 
  • a zsebpénz is véges, ezt tudják buszjegyre költeni, de ha új telefont akarnak, akkor spórolniuk kell,
  • a házimunkát megosztják egymás között, de vacsora után mindenki maga mosogatja el a tányérját.

Gordon Ramsay továbbá azt is fontosnak tartja, hogy a gyerekei megtanuljanak főzni, és nem kapnak segítséget a házi feladatokban sem. Muszáj katonás rendnek lennie!