A Retro Rádió Bochkor című műsorában a hűtlenség volt téma, akkor derült ki, hogy Bochkor egyszer csúnyán lebukott az akkori párja előtt. 

A rádiós korábban beszélt már arról, hogy hűtlen volt az előző kapcsolataiban, most pedig megosztott egy sztorit is. Történt ugyanis, hogy az exe mérges lett, mert internetes flörtölésen kapta – írja a Ripost.

Az a helyzet, hogy gyakorlatilag csúnyán lebuktam. A hölgy pedig azonnal reagált. Kitépte a kezemből a laptopot és hozzávágta a vaskeretes kanapéhoz. Ezzel 800 ezer forintos kárt okozott, de én nem tehettem semmit, hiszen ma is úgy látom, hogy igaza volt.

– vallott színt, majd Lovász László is csatlakozott , aki szintén elmesélte, hogy járt: neki a ruháit aprította miszlikbe a hölgy, aki nehezen viselte a szakítást.