Alább hazai hírességekkel, ismert személyiségekkel kapcsolatos friss információkat, érdekességeket olvashat, ez a mai hírösszefoglalónk!

Mihalik Enikő újabb meztelen képpel jelentkezett csütörtök reggel az Instagramon, ez látható alább. A 33 éves, jelenleg terhes modell emellett automatikusan eltűnő instasztoriban azt is megosztotta, hogy közben új képek is készülnek róla, de ez már az utolsó magyarországi fotózása, megígéri! Mihalik Enikő ezt követően az USA-ba fog utazni, hogy kisbabája Amerikában szülessen meg.

További hírek:

  • Ónodi Adél színésznő-aktivista, aki két évvel ezelőtt az első magyar transznemű címlaplányként csinált történelmet, transzláthatósággal foglalkozó rovatot indít a Glamournál. Kattintson ide az első cikkért!
  • Szakított Gubík Ági és Szellő István, áll a ma megjelent Hot magazin címlapján. A színésznő és a híradós hat évig volt együtt, ezután külön folytatják.
  • Csütörtökönként jelenik meg a Story magazin is, ennek a címlapján pedig Lagzi Lajcsi szerepel. Galambos Lajos két gyereket nevelt fel eddig, most 60 éves, de azt fontolgatja, hogy örökbe fogad még egy gyereket. Egy árván maradt kislányt szeretne maga mellé venni, már tett is lépéseket az ügy érdekében.
  • Szintén árva gyerekek megsegítésére állt össze Tolvai Reni, Wolf Kati és Király Linda. Amint a három énekesnő közül az utóbbi írja az Instagramon, a TV2 május 30-án adásba kerülő, Neked énekelek című nagyszabású műsorában „a COVID miatt elárvult gyerekekre gyűjtünk. Tartsatok velünk!”.
  • Ugyanebben a műsorban Radics Gigi is fog szerepelni, ő többek között a következőt nyilatkozta a felvételről a Borsnak: „Bella születése és a koronavírus-járvány miatt régóta nem találkoztam a pályatársaimmal, a próbán viszont végre sokakkal összefuthattam. Nagyon jó érzés volt, olyan, mint egy osztálytalálkozó.
  • A fenti cikkből az is kiderül, hogy a Neked énekelek műsorvezetői Várkonyi Andrea, Stohl András és Till Attila lesznek.
  • Perújítást rendelt el a bíróság Lovasi András balesetének ügyében, tehát az egész procedúra újrakezdődik, tudta meg a Blikk.
  • Fekete Dávidot, a Megasztárból megismert énekest kedd reggel vitték el a rendőrök, most fog eldőlni, megindul-e ellene a büntetőeljárás amiatt, hogy rengeteg embert megkárosított. Közben a ReflektorOnline.com nevű oldal úgy tudja, hogy Fekete ellen közben annak felesége is feljelentést tett.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mihalik Enikő meztelen képpel emlékezett meg utolsó magyarországi fotózásáról és más hírek

Fekete Dávid ellen a felesége is feljelentést tett, Várkonyi Andrea pedig Stohl Andrással és Till Attilával fog vezetni egy műsort a TV2-n.

0 · May 06, 2021 11:02am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments