Ez egy hírösszefoglaló, olyan magyar emberekről olvashat benne információkat-érdekességeket, akiket többen ismernek a médiából, mint önt.

Befestettem a hajam, visszatértem a régi hajszínemhez, a szőkéhez, illetve végre lett épített szempillám

– kezdi sorolni a Való Világ 10 Powered By Big Brother győztese, hogy hogyan „rakta össze magát” a 36 milliós realitynyeremény felhasználásával. Az RTL Klub Fókusz című műsorának alábbi riportjából kiderül, hogy VV Vivi ráadásul itt nem áll meg, hanem egyrészt még szőkébbre szeretné festetni a haját, másrészt plasztikai sebészetet is bevállal.

Pár hét múlva fogok menni műtétre, és szépek lesznek a cicijeim

– mondja VV Vivi, hozzátéve, hogy már jó ideje vágyott egy mellnagyobbító műtétre.

További hírek:

  • Curtis, a rapper Dominikáról jelentkezett be az Instagramon medencézve, illetve nyugágyban szivarozva, miközben a Life TV Bréking című műsorában ma este kerül majd adásba, hogy arról beszél, hogy szerelme, Barnai Judit kosárlabdázó viszont otthagyta a közösségi médiát, mert annyi bántást kapott.
  • Egy olvasónk szúrta ki Gyenesei Leila Instagramján (ezúton is köszönjük a tippet és a képernyőfotót!), hogy a Digisport műsorvezetője automatikusan eltűnő sztoriban közös képet posztolt Monoki Lehellel, aki szintén a Digisport műsorvezetője. A képen Gyenesei feketét, Monoki fehéret visel, és a felirat egy szivecskés szmájli kíséretében az, hogy „feketén fehéren szerelem”, amiből arra lehet következtetni, hogy nem pusztán kollegiális a viszony kettejük között.
  • Fásy Zsüliett arról nyilatkozott a Blikknek, hogy mennyivel több férfi mutat iránta érdeklődést, amióta 43 kilót fogyott, de ő fenntartással fogadja a közeledéseket, mert attól tart, hogy az érdeklődés csak a külsejének szól.
  • Cintula, a 76 éves lemezlovas arról nyilatkozott szintén a Blikknek, hogy szerinte Presser Gábor és Szörényi Levente korai dalai mind akkoriban itthon kevésbé ismert számok koppintásai.
  • Palácsik Lilla és Visváder Tamás az RTL Klubon a Reggeli című műsorban beszélt arról a zaklatóról, aki több hírességet is felhívott már videócseten, hogy önmagát mutogassa, illetve kéretlenül intim testrészeiről fotókat is küldözget az illető.
  • És a tegnapi hírösszefoglalóban említettem már az Életünk története hétfő esti adását, amiben Gallusz Nikolett és szerelme, a szereplést nem kedvelő Bártfai Laura szembesültek jövőbeni önmagukkal. Az RTL Klub műsora szokás szerint több könnyes jelenetet tartalmazott, az alábbi adásrészletben Bártfai annyira elérzékenyül, hogy Gallusz az ölébe ül és puszit is adnak egymásnak. Leszbikus pártól ritkán látható ilyen gyengéd pillanat a magyar kereskedelmi tévékben, szóval már csak ezért is figyelemre méltó az alábbi videó, igaz, az adásban az énekes-színésznő azt mondta, hogy bár 10 éve vannak együtt ők ketten, benne még nem ért meg a felismerés, hogy leszbikus lenne, és teljes mértékben heteroszexuálisnak tartja magát.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
VV Vivi megnagyobbíttatja a mellét a nyereményből, Curtisék Dominikára utaztak és más hírek

A Való Világ 10 győztesének épített szempillája már van, és nagyon várja, hogy „szépek lesznek a cicijeim”. Curtis szerelme a bántások miatt otthagyta a közösségi médiát.

259 · Apr 13, 2021 09:50am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments