Ellie Goulding az amerikai Vogue-nak mondta el elsőként, hogy terhes. Miután az erről szóló cikk megjelent, az angol énekesnő annyi gratulációt kapott néhány óra alatt, hogy gyorsan külön Insta-posztban köszönte meg rajongói kedvességét. Goulding gyermekének édesapja a képkereskedő Caspar Jopling, akivel 2019-ben házasodott össze a sztár. Az énekesnő a Vogue-nak azt is elcsacsogta, hogy első házassági évfordulójukon derült ki, hogy gyermeket vár. 

Goulding azt is elmondta, hogy a terhessége sok változást hozott az életébe, megváltozott a teste, és bár korábban gondosan ügyelt az étrendjére, sok salátát és magvakat evett, most ölni tudna egy gyorséttermi hamburgerért. 

Míg a 34 éves énekesnő még csak terhes, Mandy Moore már arról értekezett Insta-oldalán, hogy megszületett a kisfia, August Harrison Goldsmith.

A színésznő és második férje, Taylor Goldsmith tavaly szeptemberben osztották meg a világgal, hogy babát várnak, a fenti posztból pedig az is kiderült, hogy a kisfiú napra pontosan akkor érkezett meg, amikorra várták. A This is Usból is ismert színésznőnek August az első gyermeke.