Nem szoktam szeretni a hétfő délelőttöket, de ez egy jó hétfő délelőtt volt, mert Lakatos Márkkal beszélgettünk egy érdekeset. A stylist-műsorvezető-travelblogger következő utazási terveiről beszélt, sőt, hozzátette, úgy érzi, a covid-korszak végével talán eljön majd az ideje, hogy újrakezdje azt a munkát, ami annak idején az első állása volt: az idegenvezetést. Ezen kívül az elmúlt egy hét két fontos témáját is megtárgyaltuk, alább olvasható, hogyan zajlott a beszélgetés.

Lassan egy hónapja, hogy hazaérkeztél Zanzibárról (itt a legfrissebb élménybeszámoló videó!), lehet már tudni, mikor utazol el legközelebb?

Február végére tervezek utazást, több úti célom is van. Az egyik a Bahamák, ahol egy kedves barátomnak van háza, illetve hajója. A hajón a múlt héten Cyndi Lauper vendégeskedett, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy nem most tudtam odamenni! De gondolkodom Costa Ricán is, ahol szintén vannak barátaim, és azt mondják, hogy nagyon szuper. Sőt, a zanzibári utazásom hangulata annyira megfogta az embereket, hogy azóta folyamatosan kapom az üzeneteket: tanácsot kérnek, hogy hogyan lehet utazni, ha mennének, mire figyeljenek, milyen helyeket ajánlok, stb., szóval úgy látom, hogy az utazóvlogger-szerep számomra abszolút beért.

Amikor Ferenc pápát idézve jöttek a kritikák, akkor is azt mondtad, hogy amint lehet, fogsz megint utazni. Ezek szerint már körvonalazódnak ennek a részletei?

Igen, és ezúton is szeretnék újra üzenni a nagy ikonomnak, Ferenc pápának, hogy annyi stressz és fáradság felhalmozódott az emberekben aki a jogszabályok követésével megteheti, az miért ne utazzon és pihenje ki az elmúlt egy évet?! Annyira így gondolom, hogy Csiszár Ági barátnőmmel a Vistától azt tervezgetjük, hogy lehet, hogy március végén vagy április elején csinálunk egy csoportot, amit én fogok vezetni: Alakreform Márkkal!

Mint Rubint Rékáék?

Olyasmi, bár nem fogok éjjel-nappal biciklisnaciban és haskidobós topban edzéseket tartani, viszont azt látom az Instagramon, hogy a Réka alakreform-táboraiban a pezsgőspoharakat is emelgetik néha. Na erre ígéretet tehetek, hogy ez a mi csoportunkban is hasonlóan fog működni, de természetesen csak a mérték megtartásával, annak, aki szereti. Most egyébként megint elkezdek jógázni, amit sajnos fél éve nem gyakorolok, szóval lehet, hogy jóga is lesz a csoportban.

Dolgoztál már korábban is a turizmusban, ugye?

Spanyol és francia nyelven idegenvezetőként kezdtem a pályafutásomat, mielőtt a divatszakmába belecsöppentem volna. Idegenvezetőként fogadtam külföldieket és vittem is ki magyar turistákat a Loire-völgybe, Párizsba, Barcelonába, Madridba, Andalúziába, mindenfelé. Kedvet kaptam ahhoz, hogy ezt újra csináljam, főleg azért, mert a covid után újra kell majd értelmezni az utazások ritmusát és stílusát. Hiszek abban, hogy a személyes élmények, mint például egy olyan túravezető, aki tud valami pluszt adni – nem csak azért, mert ismert ember, hanem azért is, mert szerelmes abba a helybe, sokszor járt már ott, érdeklődik – az utazásnak egy új minőségét, új élményét mutathatja meg. Én ebben nagyon szívesen működöm együtt bárkivel. Ahogy lehet már majd utazni, ezt mindenképpen el fogom indítani.

Hova mennél szívesen?

Régi álmom például, hogy Peruba eljussak és a Machu Picchutól kezdve a Nazca-fennsíkon át Cuzcóig-Limáig az összes gyönyörű helyet felfedezzem, vagy hogy egy fantasztikus ceviche-túrát szervezzek. Chilében már voltam, de oda is szívesen visszatérnék és vinnék magammal embereket. Szeretném ezt kipróbálni és bejáratni: ezúton is üzenem minden kedves csillagszórónak, hogy aki szeretne, az jöhet velem a világ legizgalmasabb pontjaira!

Meglátjuk, mikor válik lehetségessé...

Kíváncsi vagyok, hogy mi fog nálunk most történni: úgy néz ki, hogy lengyel barátaink kinyitják a vendéglátóipari üzemegységeket. Sok szeretettel remélem, hogy ebben is követjük az ő példájukat, nemcsak a homofóbiában

Posztoltad a múlt héten Madonnát és lányát: Lourdes szőrös hónaljjal szerepel a fotón. Mik voltak a reakciók?

Nagyon érdekes dolog bontakozott ki az Instagram-posztom kapcsán. Az volt itt a kérdésem, hogy ki szerint menő és kit irritál a dolog – amit sokan meg is írtak. Az a véleménynyilvánítás, hogy valakit ez irritál, önmagában engem egyáltalán nem zavar. Viszont sok emberrel kerültem vitába abból kifolyólag, hogy a véleménye elmondása mindenkinek szíve joga, de érdemes elgondolkodni azon, hogy amikor az ember véleményt formál, akkor kibe rúg bele, kit aláz a földig. Egy ponton túl a véleményekre én igenis reagálni fogok, mert azt szeretném, hogy az én oldalamon mindenki érezze, például egy hónaljszőrrel rendelkező lány is, hogy nálam elfogadó és szeretetteljes kontextust fog találni. Ebben a jelenségben is ez a fontos: lehet, hogy nekem nem tetszik, lehet, hogy idegen, de ettől még nem akarhatok más testével rendelkezni, nem mondhatom meg neki, hogy mit csináljon. Ha beszólok, hogy ápolatlan és piszkos, akkor ezzel keményen belelépek más emberek aurájába, és ezt nem érdemes megtenni.

Szoktál válaszolni a kommentelőidnek?

Igen, rendszeresen. Egy nagyon helyes lány például azt mondta, hogy ez a Lourdes milyen példát mutat a tinilányoknak, mert lehet, hogy egy lány ezen felbuzdulva szőrösre hagyja a hónalját, és akkor az álmai lovagja majd a földig alázza. Erre azt mondtam, hogy egy pillanat, ha az álmai lovagja emiatt gyalázza és leundorítózza, akkor az a lovag nyugodtan húzzon el a búsba. Szerintem ne egy ilyen félelem irányítsa a tinilányokat, nehogy már bármelyikük a férfi alá előre bealázkodó nőként ezen stresszeljen! Pont ez a lényeg: hogy senki ne érezze azt, hogy azért őt a földbe döngölheti bárki, mert úgy rendelkezik a saját testével, ahogy akar.

A női testszőrzet mellett a másik nagy témája az elmúlt napoknak itthon az volt Tóth Gabi és Szinetár Dóra nyomán, hogy hogyan viselkedjen egy híres ember az őt alázó kommentelőkkel szemben. Te mit szoktál tenni az anyázó, trágár hozzászólókkal?

Nem vagyok híve a pellengérre állításnak, de a saját oldalán és a saját életében mindenki maga hozza meg a szabályokat. Vekerdy Tamás mondta, hogy egy kapcsolatban is meg kell hozni a szabályokat: ha téged bánt valaki, akkor elmondod neki, hogy nekem ez fáj, kérlek, ne csináld többet. Amennyiben a másik szeret téged, akkor ért ebből és megváltoztatja a szokásait. Ha egy ismeretlenről van szó, aki csak beléd akar rúgni, akkor az ember ugyanígy meghozhatja a szabályokat: ez nekem fáj, ezt kizárom az életemből. Én is letiltok-kitiltok embereket, akik olyan minőségben szólalnak meg, aminek az én oldalamon nincs helye. Akik viszont nem olyan minőségben szólnak, és érdemes vitatkozni velük, azoknak igenis elmondom a véleményemet. Amit Tóth Gabi csinált, hogy betelefonált egy kommentelő munkahelyére, azt én nem tartom feladatomnak. Nekem nem kell megváltoztatnom az ilyen embereket, hanem meg kell tudnom húzni a határt, hogy milyen személyeket, milyen energiákat engedek be az életembe. Van talán ebben egy kis egotrip: mindenáron nyerni akarok, majd én utánamegyek egy ilyen embernek, majd én megtanítom, majd én megbeszélem vele – én ebben nem nagyon hiszek. Engem se neveljen át senki, engem se tanítsanak, hogy hogyan kéne viselkednem akár a hálószobámban, akár máshol – én se tanítok móresre másokat.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ahonnan indult: Lakatos Márk ismét idegenvezető lesz

Március végén már vinné is az első csoportot: Alakreform Márkkal! Interjúnkban a stylist-műsorvezető Tóth Gabi kirúgatós botrányához is hozzászólt.

946 · Jan 25, 2021 03:05pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments