Ez egy hírösszefoglaló, és azzal kezdjük, hogy Curtis, kereskedelmi televíziók által gyakran foglalkoztatott rapper nagyjából fél éve van kapcsolatban Barnai Judit kosárlabdázóval. Curtis a hétvégén először posztolt szerelmével közös, puszilkodós fotót a kép felhasználásának szigorú tiltása mellett, és most Barnai Judit nyilatkozott a Blikknek a kapcsolatról igen röviden, de ő is azzal, hogy nem szeretne erről a jövőben többet beszélni. Többek között a következőt fejtette ki:

Azért nem beszéltünk erről eddig, mert a magánéletünk – úgy vélem – csak ránk tartozik, és azt meg kívánjuk tartani saját magunknak ezek után is

– mondja annak a férfinak a szerelme, aki tavaly realityt csináltatott a TV2-n abból, amikor kijött a rehabról, aki pár hete az ország egyik legnézettebb tévéműsorában énekelt elhunyt édesapjához fűződő viszonyáról, ami után drámaian eltűnt, majd visszatért, és aki effektíve naponta posztol fotót az Instagramra a kisfiáról több, mint negyedmillió követőjének.

Valamint...

  • Saját bevallása szerint Vajna Tímeának köszönhetjük, hogy létezik a Dancing With The Stars Magyarországon is. „Hívtak a műsorba, csak sajnos Amerikában kell lennem most. Amit sokan nem tudnak, amikor még Andyé volt a TV2, én mondtam neki, hogy hozza be a Dancing with the Starst, mert nagy sikere lesz” – örökítette meg Vajna Tímea automatikusan eltűnő Instasztoriját a Blikk.
  • Hétfőn volt a tárgyalás Gáspár Bea tavaly novemberi autóbalesetével kapcsolatban, és a gasztrohíresség Facebook Live-ban mondta el elég haragosan, hogy őt találta vétkesnek a bíróság, pedig szerinte szabályosan közlekedett és a másik kocsi hajtott bele az ő járművébe. Itt lehet megnézni a videót.
  • És annyi még biztosan belefér, hogy megnézzünk egy kis sírást a A konyhafőnök VIP című műsorból az RTL-ről, aminek a témája, és erre néha figyelmeztetnünk kell magunkat, alapvetően a főzés. Most Járó Zsuzsa pityeredte el magát, Bódi Sylvi jól meg is ölelgette őt ebben a nehéz helyzetben, de sírt egyet Hódi Pamela is.

További könnyek!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Barnai Judit szerint a magánéletük Curtisszel csak rájuk tartozik

Hírösszefoglaló: Vajna Tímeának köszönhetjük a Dancing With The Starst és Gáspár Beát találta vétkesnek a bíróság a tavalyi autóbalesetben.

1 · Nov 24, 2020 09:28am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments