Egy jótékonysági szervezet, a Meals On Wheels jelentette be az Instagramján, hogy Scarlett Johansson színésznő és Colin Jost humorista összeházasodott.

Ha a képből indulunk ki, akkor a pár egy kompon kötötte össze az életét, ami nem lenne meglepő, a covid-körülményeket tekintve (a pár egyébként is jó ideje a Hamptonsban él egészen nyugis életet). A kép mellett közölt szövegben még azt írja a MOW (amely étellel látja el azokat az embereket, akiknek erre nagy szüksége van – alacsony jövedelmű családok, egyedülálló idősek stb.), hogy a pár szeretné, ha a boldogságukat azzal ünnepelnék az irántuk érdeklődők, hogy támogatják a szervezetet.

Jost és Johansson párkapcsolatáról 2017 óta lehet tudni, akkoriban együtt dolgoztak a Saturday Night Live-ban, és egy adás után látták őket csókolózni. 2019-ben megerősítették eljegyzésük hírét, szóval az első hírektől három év telt el az esküvőig. A férfinek, aki kicsit félt felesége hírnevétől, ez az első házassága, Johanssonnak a harmadik: először Ryan Reynolds felesége volt, majd Romain Dauriac francia újságíróé, akivel egy lányuk is született, Rose.

Érdekes, de korántsem példátlan módját választotta a pár annak, hogy a magánéletük eseményeinek közzétételével egy számukra fontos célt szolgáló szervezetet támogassanak: ha emlékeznek, Katy Perry és Orlando Bloom idén az UNICEF-en, míg Amanda Seyfried és Thomas Sadoski az Inarán keresztül adták hírül gyerekeik születését.