Augusztusban lett köztudomású, hogy Brad Pitt egy Nicole Poturalski nevű modellel jár, aztán egy koncerten látták őket, és az is kiderült, hogy már kilenc hónapnyi kapcsolat mögöttük volt ekkor. Aztán felröppent a hír, hogy Poturalski egyékbént mindeközben férjnél van és van egy kisfia is, amit most a Daily Mail erősít meg azzal, hogy Poturalski valóban nyitott házasságban él a férjével.

A lap péntek este Berlinben készült fotókat közöl, amin a 27 éves modell 68 éves férjével látható, akit Roland Marynek hívnak. Ezek azt mutatják, hogy Poturlaski visszament a férjéhez, és együtt töltöttek egy harmonikus estét abban az étteremben, ami Mary tulajdonában van, és ami Brad Pitt és a feleség első találkozásának a színhelye is volt egyben. Minden jel arra mutat, hogy a pár teljesen jól megvan továbbra is, semmi bizarr jelenet, mint Dominic Westéknél.

A házaspárhoz közelálló források meg is erősítik a Daily Mailnek, hogy minden „normális” Poturalski és Mary között, minden rendben van, nincs közöttük semmi feszültség azért, mert a feleség Brad Pitt oldalán töltött most valamennyi időt, akit a férj ráadásul 2009 óta ismer, mert az 56 éves színész ekkor járt először Mary híres berlini éttermében. Egy barát állítólag a következőket mondta a férjről:

Roland egy nagyon filozofikus pasi. Többször volt már nős és öt gyereke van. Nem érdekli a negativitás és a féltékenykedés.