Milla Jovovich az elvileg idén mozikba kerülő Monster Hunter c. filmjének forgatásáról posztolt néhány fotót közösségi oldalára. A videójátékon alapuló akciófilm miatt alaposan formába kellett hoznia magát, elmondása szerint még sosem volt olyan jó fizikai állapotban, mint a film forgatásakor. A színésznő az egyik képén edzőjének, Natalie Mallue-nak mond köszönetet, aki egyike a kevés női kommandósoknak. Mallue a férjével együtt készítette fel Jovovich-ot a szerepére. A házaspárnak a sztár nemcsak munkájukat köszönte meg, hamarosan megszülető második babájukhoz is gratulált. 

A forgatásról több posztjában is értekezett a színésznő, az egyiknél azt írta, hogy több mint emberpróbáló volt a film készítése, vagy forróságban, vagy pedig jéghidegben kellett dolgozniuk, a sivatag közepén.

Őszintén mondom, hogy ez a zsák jég a fejemen a legjobb dolog, ami ma történt velem. 

Jojovich arról is beszámolt, hogy a film készítésének helyszínén egérnagyságú pókok voltak, akik az emberekbe is belecsípnek. A fotó mellé feltöltött kisvideón azok a sátrak láthatók, amik a stáb otthonául szolgáltak a forgatás alatt. 

Jojovichnak nagyon kevés idő állt a rendelkezésére, hogy formába hozza magát, de a fegyelmezettségével ez is sikerült. Reggelente már négykor kelt, hogy egy órát edzhessen, mielőtt elkezdték volna a munkát. 

Egész életem alatt most vagyok a legjobb formámban. Akkor már két gyerekem volt, de egy igazi mesterré formáltam magam. 

Ebből a bejegyzéséből kiderül, hogy az alább látható edzősvideó legkésőbb tavaly év elején készülhetett, ugyanis Jovovich harmadik gyermeke idén februárban született.

 A színésznő most, a harmadik gyereke megszületése után ismét azt tervezi, hogy visszatér az edzéshez, hogy újra olyan teste legyen, mint a Monster Hunter forgatása idején, aminek előzetesét már meg is mutatjuk: