Megint előkerült témaként a lapokban Lakatos Márk és Kajdi Csaba régóta húzódó viszálya (itt írt róla például a Bors), de a stylist-műsorvezető azóta is teljesen más témákkal foglalkozik a közösségi médiában. Az alábbi rövid interjúban az előbbiről is kérdeztem, de szintén szenteltünk időt az utóbbi témáknak, amik jelenleg fontosabbak Lakatos Márk életében.

A napokban megint a Kajdi Csaba miatt kerültél bele a hírekbe, muszáj ezzel kezdenünk. Mi történt, ki tiltott le kit, és pontosan miért?

Már nagyon unom a Kajdi Csabáról való beszélgetést. Hoztam egy döntést, letiltottam Kajdi Csabát az Instagramomról, mert úgy érzem, hogy nincs szükségem arra, hogy ő az én életemet kommentálja azon a színvonalon, azzal a negativitással, amivel ő létezik. Ezért tiltottam le, de ez úgy jelent meg az újságban, hogy ő engedte el a kapcsolatot. Ebből is látszik, hogy neki az a lényeg, hogy az övé legyen az utolsó szó. Nagyon sok sikert kívánok neki, kövessék őt nagyon sokan, élvezze mindenki azt, amit ő művel a médiában – nekem jelen pillanatban ez nem fér bele az életembe.

Évek óta nem vagytok jóban, mennyire új fejlemény ez?

A Facebookról már kb. három éve letiltottam, amikor egy hasonlóan színvonaltalan kommentben elkezdte azt fikázni, hogy én kiírtam azt, hogy mennyire örülök annak, hogy a világhírű Placido Domingóval dolgozom egy show-ban, hogy stylistként mekkora mérföldkő ez a szakmai életemben, és megköszöntem Már Róbertnek, hogy csinált erre az alkalomra egy ruhát. Erre Kajdi Csaba elkezdte ezt az egészet fikázni, miközben ő, amióta Instagram-sztár lett, szintén folyamatosan reklámoz mindent, megköszöni a szponzoroknak a ruhákat, pontosan ugyanazt az influenszer-reklámot nyomja, mint mindenki más. Ez szerintem kettős mérce.

View this post on Instagram

Csillagszórók! Ma szomorú vagyok, fáj a szívem, gyászolok egy csodás időszakot, ami "most múlik pontosan, engedem had'menjen" Kinyitottam a szívemet sok év után, megtelt szépséggel, de véget ért és most nyomja a szívemet a sok bent ragadt fájdalmasan szép emlék. De legalább bent vannak, parázslanak és így melegséget árasztanak....nem röhögni 😜 nem is zárom már be újra, hanem engedem, hogy a parázs oxigént kapjon és izzon a következő lángra lobbanásig. Persze ezt könnyű leírni egy olyan nagy dumásnak mint én, de azért rohadtul nem egyszerű megélni. Főleg, mert nem vagyok hozzászokva...viszont királynői bíborba öltöztem és büszkén viselem a fájdalmamat. Csók ❤❤❤ foto: @gregusmate

A post shared by Mark Lakatos (@markolakatos) on

Teljesen más téma: tegnap este egy nagyon szomorú posztot jelentettél meg az Instagramon, amiben többek között azt írod, hogy „ma szomorú vagyok, fáj a szívem, gyászolok egy csodás időszakot. Kinyitottam a szívemet sok év után, megtelt szépséggel, de véget ért, és most nyomja a szívemet a sok bent ragadt, fájdalmasan szép emlék”. Miért döntöttél így, hogy ezt közzéteszed, és tudsz-e erről többet mondani?

Abban a posztban minden le van írva, amit erről leírhatok. Ez egy olyan téma, ami nem volt publikus, és nem is kell, hogy most az legyen. Ebből az a lényeg, hogy nekem ezek az érzelmeim vannak, így érzem most magam. Vannak ilyen helyzetek az életben. Én ezt a témát nem tudom most ennél jobban megnyitni, de szerintem a közösségi média azért közösségi, hogy ha az embernek baja van, ha fáj neki valami, akkor azt ossza meg azon a szinten, amilyen szinten az megosztható – vállalja fel az őszintén az érzelmeit.

Rengeteg válasz jött rá, többek között Steiner Kristóftól és Szabó Patríciától is...

Nagyon szép a sok komment és együttérzés, ami érkezik az emberektől: ebből is látszik, hogy ha az ember őszintén kommunikál, akkor őszinte reakciókat is fog kapni. Próbálok a közösségi médiában egyre személyesebb és társadalmilag fontos témákkal foglalkozni – de persze mindig humorral, nézzétek csak meg a kleopátrás posztomat! Müller Cecília öltözködése kapcsán a power dressingről beszéltem az Indexnek nemrég, gondoltam, bár Kleopátra egy teljesen másik világ, egy paródiával megmutatom, hogy miről is van szó!

És ha már a társadalmilag fontos témáknál tartunk, ne maradjon ki, hogy október elején Lakatos Márk az Instagramon felolvasóestet szervezett többek között Nagy Ervin és Gryllus Dorka részvételével a Meseország mindenkié című könyvből, ennek felvételét alább lehet visszanézni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Lakatos Márk szokatlanul személyes témáról írt az Instagramon

A stylist elmondja, hogy miért tiltotta le Kajdi Csabát az Instán, illetve hogy most valami más miatt fáj a szíve, gyászol egy csodás időszakot.

1506 · Oct 21, 2020 12:37pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments