Lotfi Begi és Lakatos Márk régóta ismerik egymást, most azonban az előbbi törölte az utóbbit a facebookos ismerősei közül egy kommentvita végén. A nézeteltérés egy hétvégi ügy kapcsán pattant ki közöttük: a pride hét kezdete miatt a hétvégén több budapesti közintézményre kikerült a szivárványos zászló, de a ferencvárosi önkormányzatról a jelképet néhány fradidrukker leszedte és megtaposta. Lakatos Márkkal és Lotfi Begivel külön-külön beszéltem az ennek kapcsán köztük kialakult nézetkülönbségről, de nyilatkozataik alább egybeszerkesztve olvashatók.

Lakatos Márk így meséli el, honnan indult ki az egész történet: „volt Ferencvárosban a zászlótaposás, és erre kiraktam a Facebookomra és az Instagramomra egy posztot, amin két nagyon cuki, fekete, idős bácsi csókolózik. Erre beszólt a Lotfi Begi, hogy miért kell általánosítani, miért nem örülök inkább annak, ami van. Lotfi Begivel egyébként régóta jóban vagyunk, voltunk együtt a Konyhafőnökben, be szokott jönni a Reggelibe, nincs vele bajom. Írt nekem privátban is, hogy ez a poszt szintén provokáció, semmivel sem vagyok jobb, mint a vandál szurkolók. Amikor ezt a beszélgetésünket kitettem a Facebookomra, letörölt a Facebookról, és törölte az összes kommentjét a posztom alól.”

Ezzel kapcsolatban Lotfi Begi egyrészt a poszt „drága fradista barátaim” megszólítását nehezményezi, másrészt azt, hogy Lakatos Márk nyilvánossá tette egy közöttük zajlott magánbeszélgetés részletét: „nem két napja szakadt ránk a Facebook és a közösségi média világa, létezik egy bizonyos internet-etikett. Két ember privát beszélgetését a másik fél megkérdezése nélkül kifényképezni és a kommentfolyamba beposztolni enyhén szólva se korrekt. Márkot már tizenvalahány éve ismerem, a legutóbbi kapszulakollekciójának a bemutatóján is ott voltam, jól ismer engem, tudja, milyen ember vagyok – nem értem az ilyen hozzáállást. Nincs összeveszés, de eldöntöttem, hogy nagyon sok ember van körülöttem, megpróbálok olyan emberekkel kapcsolatban maradni, akik ilyet nem csinálnak.”

Ezzel a mozzanattal kapcsolatban Lakatos Márk a következőt mondta: „igaz, hogy a magánbeszélgetésünket bemásoltam az ő kommentje alá, de csak akkor, amikor azt mondta, hogy én hazudok. A magánbeszélgetésben azt mondta, hogy ezzel a posztommal ugyanazt csinálom, mint a ferencvárosi ultrák, akik leszaggatták a zászlót és széttaposták. Nyilván én sem gondolom, hogy magánbeszélgetést csak úgy meg lehet osztani, de ő meghazudtolt engem, ez nekem nem fér bele.”

Lotfi Begi fenntartja, hogy nem szerencsés a megszólítás Lakatos Márk kérdéses posztjában: „három ember vandálkodása nem egyenlő kétmillió fradistával. Márk úgy kezdte a posztját, hogy „drága fradista barátaim” – ez egy általánosító megszólítás volt. Amikor privát írtam neki, akkor erre azt a választ adta, hogy ő ezt csak ennek a három embernek címezte, dehát ez nyilván nem fedi a valóságot, mert biztos vagyok benne, hogy az a három ember nem barátja a Márknak a Facebookon...

Ezzel kapcsolatosan Lakatos Márk válasza a következő: „nem a fradisták ellen szólt ez az egész. Nem a Fradi ellen, nem a csapat ellen, nem a szurkolók ellen beszéltem én, hanem azokat a kedves fradista barátaimat szólítottam meg, akik ezt csinálták. Ez egy ironikus megszólítás volt azokra, akik ezt a szörnyű, agresszív barbárságot csinálták – ez a minimum, ami belefér egy ilyen aktus után. Valószínűleg van a fradista szurkolókban egy komplexus, hogy tudják, hogy vannak közöttük teljesen vállalhatatlan csoportok, mint például a Zöld Árják. És ha valaki erre beszól, akkor lehet, hogy megindul egy védekező mechanizmus, hogy ez általánosítás, mert nem mind olyanok. Viszont lehet, hogy akkor nekik kéne maguk közül az ilyen elemeket kiszelektálni és kitaszítani, mert ameddig Fradi-szurkolókként csinálnak ilyeneket, addig az a Fradi és a szurkolók nevét is kompromittálja. Korábban Angliában például a Chelsea focicsapat szivárványosra változtatta a logóját a pride tiszteletére.

Posted by Chelsea Football Club on Friday, 30 November 2018

Lotfi Begi a következőképpen foglalta össze, mit helytelenít ebben az egészben: „az Aryan Greens nem egyenlő a fraditáborral, elítéltem, amit csináltak. Nem vagyok homofób, a barátaim és ismerőseim között is vannak melegek. De egy 121 éves klubnak az oltalom alatt álló címerét engedély nélkül szivárványszínűre festeni, azt megosztani és azon röhögni – ez nem segíti elő az elfogadást, ez inkább felesleges provokációba megy át. Márk említette az angol példát, ahol a klubvezetés döntött úgy, ami így már teljesen más szitu. Pont a Márknak nem kéne ezt csinálnia, ha az elfogadás érdekében pozitív változást szeretne elérni. Az általánosítás és a provokáció nem vezet jóra – ha így állunk, akkor nekem nem szükséges, hogy Lakatos Márk posztjait lássam.

Záruljon tehát ez a cikk azzal, amiben egyértelműen mind a ketten egyetértenek: elítélendő a vandál szurkolók tette. Lakatos Márk már csak azért sem érti a zászlórongáláshoz vezető indulatokat, mert idén meg sem rendezik a sokak által provokatívnak tekintett Budapest Pride felvonulást, ami a korábbi tervek szerint most szombaton, augusztus 22-én lett volna: „idén a vírushelyzet miatt elmarad a Pride felvonulás, szóval most még csak azt se lehet mondani, hogy milyen provokatív ez a rendezvény, mert tangás férfiak vonaglanak az Andrássy úton. Egy kisebbség tiszteletére kitettek egy zászlót – ezzel kinek lehet problémája? Azt szokták mondani, hogy ez egy megbotránkoztató felvonulás – szerintem nem az –, de most még meg se tartották!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Lakatos Márk összekülönbözött Lotfi Begivel a szivárványos zászlót letépő szurkolók miatt

Lotfi Begi szerint Lakatos Márk általánosít, a stylist viszont azt mondja, csak ironizált. Facebook-kikövetés lett a vitából, mindketten megszólaltak a Velvetnek.

583 · Aug 17, 2020 06:49pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments