Megint eljött a heti trend ideje, és ezen a vasárnapon egy hajas-nosztalgikus téma kerül sorra a Northfoto összeállítása alapján: hat férficelebet mutatunk, akiket kopaszon szoktunk meg – de azt is megnézzük, milyenek voltak hajjal. Születési sorrendben következnek alább.

Samuel L. Jackson

Samuel L. Jacksont évtizedek óta haj nélkül, illetve általában valamilyen kalapban vagy sapkában szoktuk látni. A 71 éves színészről több hajas fotót nézhet meg, aki a fenti képre kattint, többek között szerepel egy fotó az összeállításban a Ponyvaregényből is, ahol azonban Jackson parókát viselt. Tarantino az E Online cikke szerint egy ennél jóval nagyobb afrofrizurát akart neki, de az asszisztens egy ilyet hozott a boltból, és végül ennél maradtak.

Bruce Willis

Bruce Willis a '80-as évek második felében A simlis és a szende című sorozatban szerepelt, ekkor volt a legtöbb és a leghosszabb haja. A '90-es évek zömében még nem volt kopasz, bár úgy látom, hogy az első film, amiben borotvált fejjel szerepel, az 1995-ös Tizenkét majom volt. Ami a '90-es években még kivétel volt, az az ezredforduló óta a normális: Bruce Willis már nagyon régóta jellemzően kopasz.

Woody Harrelson

Woody Harrelson a mai napig nem teljesen tükörsima koponyájú, de az 58 éves színész nagyon máshogy nézett ki a pályája kezdetén – Bruce Willishez hasonlóan ő is egy tévésorozatban kezdte, a Cheersben. Ekkor nagy, szőke haja volt, a '80-as években persze jól is jött, ha az embernek volt miből látványos sérót tupírozni.

Jason Statham

Különleges Jason Statham karrierje abból a szempontból, hogy ő már viszonylag idős volt, amikor 1998-ban híres lett A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című filmmel: 31 éves. Ahhoz képest számít ez fiatalnak persze, hogy egy tipikus hollywoodi sztár legkésőbb a húszas éveiben kezdi a karrierjét, de Stathamnek ez a harmincon túl jött össze, és ekkor túlságosan sok haja például már nem volt – szexepilje viszont annál több. A 2006-os London című filmben próbálták ki, hogy milyen lenne ő hajjal, a fotóösszeállításban lehet megtekinteni, hogyan nézett ki ekkor.

Vin Diesel

Lehetett valami a levegőben 1998-ban, ami a 31 éves, kopasz férfiaknak kedvezett: a Ryan közlegény megmentése szintén sztárt csinált egy macsó, hajtalan, 1967-ben született férfiból. Természetesen Vin Dieselről van szó, akit az utóbbi 22 évben szinte mindig teljesen tar fejjel lehetett látni, elég megdöbbentő a fotókat összehasonlítva, milyen keveset változott a külseje az utóbbi két évtizedben. Na de neki is volt filmje, amiben hajjal játszott: a fotóösszeállításban a Védd magad!-ból vett képre lehet rácsodálkozni.

Dwayne Johnson

Ki tetszett a legjobban?

Dwayne Johnson a legfiatalabb eközül a hat férfi közül, és némileg lemaradásban is van a többiekhez képest, legalábbis az ő hollywoodi karrierje indult a legkésőbb: 2002 körül. A '90-es évek jó részét Johnson igen sikeres pankrátorként töltötte, ekkor még volt haja, és ebből az időszakból lehet megnézni néhány jellemző fotót a fenti képre kattintva.

Igen, benne van a fotóösszeállításban a fenti borítóképen látható, nagyon 1996-os portré is, amit Johnson maga is parodizált pár éve. Az utóbbi években a The Rock néven is ismert sztár nem nagyon variál a külsején, illetve a megjelenésén, ezt figurázza ki az alábbi mém is, ami három különböző Dwayne Johnson-filmből vesz ki egy-egy megdöbbentően hasonló képkockát. Nos, önnek ki a kedvence?