Cardi B egy 27 éves, amerikai rappernő, akinek két éve született meg a kislánya, Kulture. A második születésnapot szépen megünnepelte a család, és Cardi B természetesen nem szerénykedte el a dolgot, hanem kitette az Instagramra, mi mindent meg nem tesz ő lánya boldog gyermekkoráért.

Az első fotón az látszik, milyen luxusékszerekkel ajándékozta meg a két éves gyereket – ráadásul mindenből ő maga is kapott egy ugyanolyat, hogy anya és lánya hasonlóan öltözhessen fel. Karkötők, bokaláncok, valamint egy-egy gyémántokkal kirakott Patek karóra, amely utóbbit az alábbi poszt szerint Cardi B egy celebként ismert barátja ajándékozta a kis Kulture-nek. A Patek hivatalos honlapja nem tartalmaz árakat, de pl. ez az értékesítő többszázezer dollárért is kínál órákat, szóval elég valószínűnek tűnik, hogy egy olyan óra, amiből az alábbi képen kettő látható, 60 millió forintnál jóval többe kerül.

Az összepárosított ékszerekhez azonos stílusú Peggy Bundy-papucs is van, de ez még csak a partit megelőző időszakra összeállított szett, úgymond az előétel a buli főfogásához. Magára a szülinapi zsúrra szintén összeöltözött az egész család, még az apuka, Offset is, ez látható az alábbi képen.

Az alábbi videón pedig az tekinthető meg, hogy miközben a világban a járvány miatt milliók veszítik el az állásukat/megélhetésüket/életüket, aközben a kis Kulture Balenciaga felsőben ünnepli második születésnapját. A posztokat többmillióan lájkolták az Instagramon.