Nagyon nem alakul jól Madonna Madame X turnéja (ami talán a koncertsorozat mögött álló CD bukásából kiindulva nem akkora csoda). Az énekesnő éppen Párizsban koncertezett, amikor egy szerencsétlen baki miatt (ismét) akkorát esett, hogy elsírta magát a színpadon. Pár nappal a baleset után viszont szerencsére összeszedte magát annyira, hogy ismét színpadra tudott állni. 

Az énekesnő Insta-oldalán is megosztotta, milyen kínos baleset érte a párizsi koncertjén, amikor valaki véletlenül kihúzta alóla a széket, ő meg a földön kötött ki. Annyi baj legyen, írja Madonna, legalább isten emlékeztette rá, hogy ő is ember. 

via GIPHY

Fájdalom ide vagy oda, Madonna szombaton végül mégis színpadra állt, mert nem szeret csalódást okozni rajongóinak. 

Ennek ellenére már én is látom, hogy ezt a kifacsarodott játékbabát csak a ragasztó és a fásli tartja össze

- írta jelenlegi állapotáról az énekes, majd közli, hogy néhány napig az ágyban kénytelen maradni. 

Az énekesnő egyik barátnője azt nyilatkozta a Page Sixnek, hogy Madonna harcos típus és sosem törik meg, de kétségtelen, hogy a fájdalmai miatt pihennie kell. 

Egy csalódott magyar rajongó arról számolt be nekünk levelében, hogy a sztár március 1-i koncertje is elmaradt, amiről csak három órával a fellépés előtt közölt a nagyvilággal, sok nézőnek pedig a jegyiroda nem is küldött tájékoztató e-mailt a törlésről. Olvasónk azt írta, közel egymillió forintot költöttek a párizsi kiruccanásra, hogy Madonnát láthassák. Egy magyar pár pedig, akikkel a koncert helyszínén futottak össze és akik alig 30 perccel az elmaradt show kezdete előtt érkeztek, szintén Madonna miatt utaztak Franciaországba, nekik csak repjegyért 186 ezer forintot kellett fizetniük. 

via GIPHY