Megérkezett egy újabb melegfront, így ha kissé szeles is, de azért szép hétfő reggelre virradt. A hazai közélet pedig színesebb, mint a Riói karnevál. Demcsák Zsuzsa és indiai szerelme újra elhagyják egymást a bürokráciának hála, közben a Mohácsi busók beszóltak Schobert Norbinak, Várkonyit és Zsidrót Bécsben csípte el egy rajongó, Lukács Miki pedig otthagyja az RTL Reggelit. 

Kezdjük az elején:

 

  • A Ripost információi szerint Demcsákéknak nem sikerült beszerezni a szükséges papírokat, így  február 28-án Krishannak el kell hagynia az országot. A férfi ugyanis turista vízummal érkezett Magyarországra, ami mindössze 90 napnyi itt-tartózkodásra jogosítja fel őt. 

A lap felkereste dr. Gácsi Mihály bevándorlási jogászt, aki elmondta, hogy Krishannak öt kötelezvénynek kell megfelelnie. Először tisztáznia kell tartózkodásának célját, illetve számos papírt kell beadnia, melyeket eddig nem sikerült bemutatni. A szakértő elmondta azt is, hogy a vízum lejárta után ugyan van némi türelmi idő, de mindenképp vissza kell utaznia Indiába, újabb vízumot igényelni. 

Sokac kislány legszebb kislány, szebb mint Réka valaha, hidd el Norbi, az sem baj, ha megnő majd a valaga

 – olvasható a jól célzott üzenet. A Blikk megkerestea mohácsi transzparens szerzőjét, a Vesele Buše busócsoport vállalta magára az „akciót”. Elmondásuk szerint minden évben a közéletet megbotránkoztató témát választanak,  így idén elkerülhetetlen volt, hogy Schobertnek szóljanak be. 

A Blikk megkereste az üzletembert az üggyel kapcsolatban, azonban a botrány kipattanása óta most először nem volt hajlandó nyilatkozni a témában.

  • Ugyancsak a Blikk írta meg, hogy Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás a hétvégén Bécsben andalgott. Olvasó-riporterük elmondása szerint szinte a föld felett lebegtek, olyan szerelmesek, ráadásul fotót is készített a sztárpárról
  • Végül, de nem utoljára Távozik az RTL Klub Reggeli című műsorából Lukács Miki – értesült a Media1. A műsorvezetőt február 24-én láthatták utoljára a nézők a Reggeliben. Lukács egyéb feladataira szeretne koncentrálni,  helyére egyelőre nem kerül más.