Talán sosem fogjuk elfelejteni a 2000-es évek elejét, amikor még sokkal kevesebb botrányhősnő volt, mint mostanság, mind közül pedig Paris Hilton volt a legnagyobb polgárpukkasztó celeb. Az örökösnő akkor, és nemrégiben is megpróbálkozott az énekléssel, most pedig egy dokumentumfilmet forgatnak az életéről, melyben komoly kinyilatkoztatásokat tesz. 

A Deadline számolt be róla, hogy Paris Hiltonról egy dokumentumfilmet készítettek, amiről már nyilatkozott is az örökösnő. Paris Hilton azt mondta, a filmben bevallja, hogy mindeddig egy szerepet játszott, az emberek tulajdonképpen nem is tudhatják, milyen is ő valójában.  

Ebben a filmben arról beszélek, amiről még sosem beszéltem. Remélem, az emberek meg fogják látni, ki is vagyok valójában

- nyilatkozta az örökösnő a projektről. 

Majd bevallja, eddig minden, amit tett, színjátszás volt, csupán egy szerepet alakított a nyilvánosság előtt. 

Minden, amit ezelőtt tettem csak egy szerep volt. Azokról a dolgokról beszélek a filmben, amikről nagyon nehéz volt nyilatkoznom. Ez egy csodálatos, de egyben nagyon félelmetes érzés is  volt

- tette hozzá. 

A The Simple Life című doksifilmet májusban láthatja majd, Youtube-on.