Itt a heti trend, és ezúttal a hét legjelentősebb hazai vörösszőnyeges eseményére tekintünk vissza: a Seveled című film kedd este tartott premierjére. A díszbemutatón természetesen jelen voltak a film főszereplői, illetve még rengeteg más híresség is, közülük néhányat közelebbről is megmutatunk alább, de a teljes listáért olvassa el előbb a filmbemutatóról szóló sajtóközleményt az alábbi legördülőben!

Végre egy igazi romantikus vígjáték: Seveled

Csupa mosolygó, vidám ember koccintgatott kedd este az Aréna mozijának előcsarnokában. Lezajlott Orosz Dénes új romantikus vígjátéka, a Seveled gálapremierje, és a vetítés egyértelműen jó kedvre hangolta a vendégsereget. Nem is csoda: a Poligamy és a Coming Out rendezőjének filmjében szerethető hősök szerelmi bonyodalmait követhetik a nézők – kiváló színészek előadásában. A premieren természetesen majdnem mindannyian végigvonultak a vörös szőnyegen: Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli mellett Mészáros Máté, Rezes Judit, Pálmai Anna is ott volt; a film néhány nagyszerű további szereplője, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Pogány Judit, Molnár Áron, Ónodi Eszter pedig egyéb elfoglaltságai miatt a távolból izgulhatott a díszbemutatóért.

Úgy tűnik, nagyon sokan sejtették, hogy egy nagyszerű szórakoztató film kezdi meg ezen az estén a mozis pályáját, a Seveled első hazai vetítésének nézői között rengeteg szakmabeli és más híresség bukkant fel. Végignézte (és végignevette a filmet) a rendező korábbi filmjeinek főszereplője, Csányi Sándor, a frissen díjazott Gera Marina, a műfaj kiváló hazai művelője, Goda Krisztina, és a legmenőbb youtuberek közül többek között Viszkok Fruzsi és a Pamkutyáék, továbbá Szabó Győző, Iszak Eszti, Fésűs Nelly, Cinthya Dictator, Nádai Anikó, Szabó Simon és még sokan mások.

A Seveled csajozásban virtuóz, a hazugságban viszont ritkán sikeres főszereplője és első, igazi szerelmének története egy kis napsugarat hozott a télbe és a karácsonyi időszakban kiváló kikapcsolódásnak bizonyulhat csütörtöktől minden hazai mozinéző számára.

IC Press

Tenki Réka

Muszáj a főszereplőkkel kezdenünk, szóval elsőként nézzük Tenki Rékát, aki még a díszbemutató előtt adott interjút a Velvetnek, a díszbemutató után nem sokkal pedig meg is született a baba. A fenti képen az apuka, Csányi Sándor áll a kismama mellett, aki állapotára való tekintettel egy különleges, bő fazonú estélyit vett fel. A zöldesszürke ruhát két kiegészítő teszi különösen érdekessé-személyessé: egyrészt a kivágásban látszódó díszítés, másrészt a képösszeállításban megcsodálható tornacipő. Ilyen rövid idővel a szülés előtt magassarkú nyilván szóba se kerül, így aztán Tenki Réka egy menő edzőcipőt választott az estélyijéhez.

Gera Marina

És akkor folytassuk a címben kiemelt Gera Marinával, aki nemrég azért került be a hírekbe, mert nemzetközi Emmy-díjat kapott az Örök tél című film főszerepéért. Egy fekete-vörös, kifejezetten merészen felsliccelt ruhát viselt ő a Seveled premierjén, de ami izgalmas ebben az estélyiben, az a fenti képrészleten pont nem látszik, szóval mindenképpen klikkeljen mindenki a fotóra! A meglehetősen extra ruhától nem is vonja el semmi a figyelmet: Gera Marina nem visel látványos kiegészítőt vagy sminket, a haja sincs különösebben megcsinálva.

Básti Juli

És ha már a látványos kiegészítőknél tartunk, folytassuk a film másik női főszereplőjével, Básti Julival! A Seveledben ő Mészáros Béla édesanyját játssza, és a díszbemutatóra csupafeketébe öltözött: egy térdig érő ruhába, ami alá nadrágot vett. A csizmája szintén fekete, szóval az összeállításból tényleg szinte kikiabál ez a borzasztóan menő gigamedál.

Rezes Judit

Folytatjuk még egy szőke és göndör színésznővel, Rezes Judittal. Kifejezetten eredeti színkombinációt használva katonazöld, lila és kék csíkokkal operál ez a ruha, és egy olyan, szintén lila öv van hozzá, ami engem egy kicsit a papi stólára emlékeztet: ráadásul ez a lila pont aktuális is, mert az advent színe. És a csizma szintén roppant aktuális volt ezen a héten Rezes Judit szettjéből, egyrészt a havazás, másrészt a Mikulás érkezése miatt.

Nádai Anikó

A négy színésznő után következzen egy médiaszemélyiség: Nádai Anikó. Igen, ez ő, csak szemüvegben! Az ő szettje is a feketét használja alapszínnek, na de ez a kabát az elvarratlan szegélyekkel és a színes fonállal már önmagában is roppant izgalmas lenne, hát még így mennyire az, hogy egy fekete melltartó látszik ki alóla! Nádai Anikó is megerősíti, hogy ez az est nem a megcsinált frizurák, hanem a természetes hajak estje volt elsősorban.

Iszak Eszter

Ön szerint ki viselte a legjobb öltözéket a Seveled premierjén?

Hatodikként pedig Iszak Eszter következik, aki az előző, instagramos heti trendben is benne volt a múlt héten, és harmadik helyre került a szavazásban. Iszak Eszter ezúttal egy pasztellzöld ruhát választott, arany és bézs kiegészítőkkel. Pontosabban: aranyszínű a vékony öv, amit a dereka körül visel, illetve bézs táska és csizma van hozzá, kicsit retrós hangulatot adva az összeállításnak, amire a hajcsatok szintén ráerősítenek.

Ha végignézte a képeket, kérjük, válasszon kedvencet és szavazzon! Ha pedig ezzel megvolt, és még nem látta volna, akkor álljon itt a Seveled trélerje zárásképpen.